A katonás, a gazdaságosságra fittyet hányó, a nomenklatúrát tejben-vajban fürdető, a vitát és a kompromisszumot vereségként elkönyvelő rendszer, ebben a kelet-európai régióban, „szovjet” jellegűnek mondható. Összeér a két szélsőség: a nem-piaci logikájú feudalizmus meg a szintúgy nem a vevők/választók kegyeiért versengő parancsuralmi rendszer. Ezért van sokaknak „aha” élménye Orbánnal, akire aztán ily módon egy tradíció folytatójaként tekintenek. Azok alkotják ezt a támogatói bázist, akik nem akarnak vitát hallani, mert azt – tévesen – az anarchia jelének tartják, hanem ehelyett egyszerű és világos ukázokat akarnak, amiknek kollektíve engedelmeskedhetnek. Szolgálni akarják a magát nemzetinek és szakrálisnak feltüntető államot és megvetik a „bratyizós” szolgáltató államot.
De miért is rossz a szovjet-típusú vezérkultusz? Mert a háborús kampány üzemmódban működő nemzetállam rosszul teljesít; érzéketlen a védtelenek bajai iránt, de ha a maga presztízsről van szó, akkor viszont két kézzel szórja a közpénzt, például olimpiát akar rendezni akkor, amikor a magyarok az Európai Unió egyik legelhízottabb, legbetegebb népessége.
A szovjet-típusú nemzetállam nem tud rendesen és takarékos módon építkezni. Sem akkor, ha az egészségügyi, oktatási és szociális intézményrendszerének kiépítéséről és fejlesztéséről van szó, sem akkor, ha konkrétan épületekről, utakról. Nem is a mindent túlárazó, majd „lejattoló” korrupciós technikákról van szó, hanem a hosszú távú gondolkodás és a módszeresség hiányáról, ezért találkozni silány minőségű rohammunkákkal, „udarnij trud”-dal, akár metrószerelvények felújításáról, akár lélegeztető-gépek, illetve vakcinák beszerzéséről van szó.
Mivel nem a közjó áll a hosszú távú, tervszerű fejlesztés középpontjában, ezért csak a csapatszellem és a „győzelem” látszata a fontos. Ezeknek a látszatoknak a fenntartását szolgálja az „államtitok” indokolatlan kiterjesztése és persze a hírhamisítás is. Ebben a rendszerben semmi sincs igazán jól és tartósra „megcsinálva”, egyedül a vak engedelmesség és stréber megfelelés számít… vagy annak látszata! Mert a Vezért is manipulálják, hiszen nincs hiteles visszajelző rendszer; nincs jogállam.
A látszat-építés látszat-eredménye: a „patyomkin falu”, vagyis a legenda szerint a cárnőt elkápráztatni szánt nem valóságos, hanem dekoráció-település, kimosdott, tisztába öltöztetett muzsikokkal. Az orbáni rendszer történelmi mítoszokból, hazugságokból és önbecsapásokból épült „patyomkin” kártyavárát nem lesz nehéz összedönteni, de a tisztességes újjáépítésre rámehet néhány generáció...
Rovó Attila cikke a Telex 2021. január 30-án jelent meg a TELEX-en. A cikk címe:„Negyven éve nevelgette a KGB? – az eddigi legmeredekebb sztorit dobta be Trumpról egy új könyv”
Íme:
"A történet 1976-ban kezdődött, amikor Trump az első nagy manhattani ingatlanbizniszébe belefogott, és egy dollárért megvette a csődbe ment Commodore Hotelt a Park Avenue-n.
Ekkor környékezte őt meg Szemjon „Sam” Kiszlin (amerikai átírásban Semyon Kislin) orosz emigráns, a New York-i Joy-Led Electronics bolt társtulaja. Mellékesen pedig KGB-ügynök, aki amellett, hogy hazaköltözést tervező szovjet diplomatáknak, kémeknek adott el olyan tévéket, amik az Amerikán kívüli PAL/SECAM-szabványt is tudták, a boltját arra is használta, hogy rátaláljon beszervezendő vagy legalábbis megfigyelendő emberekre, és „előnyös ajánlatokkal” keresse meg őket. Így tett Trumppal is.
A történet Craig Unger újságíró, főszerkesztő, több, a republikánusokat bíráló bestseller szerzőjének napokban megjelent új könyvében (pontos címe a cikk végén) szerepel, és – a könyv szerint legalábbis – tényleg csak a nyitánya egy negyven éven át húzódó sztorinak, amelynek a lényege, hogy Trump akár tudtán kívül, akár tudtával, de évtizedek óta a KGB embere, az oroszok pedig egy hosszú, negyven éven át tartó hírszerzési „nevelgetés” gyümölcseit aratták le az elmúlt években.
Azt, hogy Trump valamiképp közel áll Putyinhoz és az oroszokhoz, sőt, hogy akár be lehet szervezve, többen pedzegették az utóbbi években:
Most azonban először szólal meg a témában volt KGB-s is. Unger a könyvhöz volt KGB-ssel, CIA-sekkel, FBI-osokkal, ügyészekkel beszélgetett. Köztük egy kiugrott KGB-ssel, Putyin egykori osztálytársával, Litvinyenko volt barátjával, Jurij Sveccel (Yuriy Shvets). Őt idézve azt írja, mindezt nem úgy kell elképzelni, mint egy szuperkifinomult mestertervet, hanem úgy, hogy az orosz szolgálatok rengeteg helyre, rengeteg emberbe igyekeznek „befektetni”, és a nyugatiakkal ellentétben tudnak türelmesen várni, hátha egyszer majd beérik a munka. Trumpnál beért, jobban, mint bárki gondolta volna, igaz, hosszú időbe telt.
Tévékészülékektől az atomfegyverekig
1976-ban járunk tehát, az ifjú, nagyratörő amerikai üzletember tévék százait vette az orosz származású üzletembertől az újonnan szerzett hoteljébe, természetesen olyanokat, amiken a szovjet adást is lehetett nézni. Hogy miért tőle? Valószínűleg egy „előnyös ajánlat”, mondjuk alacsony ár miatt.
A KGB pedig közben megfontolhatta, érdemes-e Trumppal foglalkozni, és döntött: figyelni kezdte őt, már csak azért is, mert Trump ebben az évben találkozott egy szovjet érdekszférából, Csehszlovákiából emigrált nővel, Ivana Zelnickovával, azaz Ivana Trumppal, akit egy évre rá el is vett.
Miután a KGB több mint tíz jelentést összerakott Trumpról, lassan dönteniük kellett, beszervezik-e megbízható forrásnak vagy akár ügynöknek.
A szovjetek az üzletember narcizmusát, hiúságát és kapzsiságát igyekeztek kihasználni. Trump intellektuálisan bizonytalan volt, befolyásolható, hízelgésre fogékony, és szorongva várt valamiféle valódi intellektuális megerősítésre, a KGB pedig örömmel a kedvében járt.
Az alacsony intelligencia nagy hiúsággal társulva a beszervezők álomkombinációja
– mondta erről Svec. „Mindenkinek vannak gyengeségei. De Trumpnál ez nem csupán gyengeség volt. Minden szempontból mértéktelen volt. A hiúsága is mértéktelen. A narcizmusa is mértéktelen. A kapzsisága is mértéktelen. A nemtörődömsége is mértéktelen” – mondta a volt KGB-s.
A 80-as évek közepére Trump például meg volt róla győződve, hogy az atomfegyverekről többet tud, mint bárki az országban, és a New York Timesnak meg a Washington Postnak is azt nyilatkozta, hogy neki kéne letárgyalnia a nukleáris leszerelést.
Moszkvai út után egy furcsa reklám
Ez volt a KGB-nek a jó alkalom a nyitásra. Elkezdtek azzal hízelegni neki, hogy egy nap szuperjó politikus lesz az unortodox megközelítésével.
„Ilyen embereknek kéne vezetni az Egyesült Államokat! Aztán együtt megváltoztatni a világot! Tegyük félre az ellenségeskedést, legyünk barátok!”
1987 januárjában az orosz nagykövet Moszkvába is meghívta Trumpot azzal a felkiáltással, hogy közösen vizsgálják meg egy Trump hotel építésének lehetőségét, merthogy a nagykövet imádja a tornyot, odavan érte.
Trump 87 nyarán járt Moszkvában. Az akkori útról Trump 2016-os megválasztása után nem egész tíz órával, november 9-én, 18.54-kor meg is jelent egy interjú a Moszkovszkij Komszomolecben az akkori nagykövet lányával, Natalja Dubinyinával, aki részletesen mesélt a körülményekről.
Mintha csak üzenni akart volna a KGB: nem felejtettünk. Kamuzunk továbbra is a viszonyunkról, de emlékszünk mindenre, és te is tartsd magad a meséhez.
Natalja Dubinyina minden bizonnyal maga is kém lehetett akkoriban, legalábbis több közvetett bizonyíték utal erre. Ez azért fontos, mert ez azt jelenti, hogy Trump első hivatalos kapcsolatfelvétele az oroszokkal a KGB hírszerzésén keresztül történt, ami azt jelenti, hogy a további kapcsolatfelvételeket is a KGB intézte, és egy nagy művelet része lehetett.
Svec most elmesélte, hogy épp aktív KGB-sként ücsörgött az irodájában 1987 szeptemberében (alig valamivel vagyunk Trump moszkvai útja után), amikor jött egy KGB-s belső távirat a dezinformációt, propagandát intéző részlegtől az egyesült államokbeli működést illetően. Az üzenetben a KGB örömét fejezte ki egy sikeres elemző-beszervező munkáról. Az illető személyazonosságát nem árulták el, de egy sikeres eredményt igen: az új ember három nagy amerikai újságban jelentetett meg egész oldalas hirdetést arról, hogy Amerikának be kéne fejeznie azt, hogy Japán és a Perzsa-öböl védelmére költi a pénzt.
Az üzenet jól jött az oroszoknak: éket ver szövetséges országok közé, és az amerikai külpolitikai kontroll visszaszorítását szorgalmazza az oroszok által is érdeklődéssel figyelt területeken. A KGB sem fogalmazhatta volna meg hatékonyabban.
A hirdetést egy 41 éves ingatlanmogul finanszírozta, Svecnek akkor még ismeretlen volt a neve, amely úgy hangzott, hogy Donald Trump.
Mindezek után Trump több tévéinterjúban utalgatott arra, hogy indulna az 1988-as elnök-előválasztáson Bush ellen, ám aztán mégsem tette.
A tévés visszatér
A következő évtizedekben Trumpot sorra mutatták be az újabb és újabb szovjet/orosz üzletembereknek, hivatalnokoknak. Trump épületeiben lakást venni megszokott pénzmosási módszer lett az orosz maffiának. Ezzel és más szürkezónás bizniszekkel és pénzköltéssel több csődtől is megmentették a nem mindig sikeres üzletember Trumpot, állítja a könyv.
1999-ben egy Pulitzer-díjas újságíró, Knut Royce egy cikkben kifejtette, hogyan szerezte Kiszlin a vagyonát Amerikában, és idézett benne egy FBI-dokumentumot, amelyben az amerikai szövetségi nyomozók az orosz maffia emberének nevezték Kiszlint. Kiszlin végig tagadta a vádakat.
A 2000-es évek elején Trump üzlettársa lett egy ingatlanüzletben egy gazdag szovjet emigráns, Tamir Szapir, aki történetesen Kiszlinnel társtulajdonos volt a tévéboltban pár évtizeddel azelőtt, továbbá egy kazahsztáni születésű üzletember, Tevfik Arif.
Unger arról is ír, hogy a Trump és Oroszország közötti kapcsolatokat Jeffrey Epstein is olajozta. A Trump és Epstein két évtizeden át tartó „munkakapcsolatáról” és barátságáról szóló fejezetből egy hete a Vanity Fairben jelent meg egy hosszabb részlet, leírva, hogy rengetegszer fonódtak össze a dolgaik, partiztak együtt, utazgattak Epstein repülőjén a „pedofilszigetére” olyan lányok, akik Trump szépségversenyein indultak, köztük a Szovjetunióból érkezett fiatal nők. Egyikük, a Trump barátjaként emlegetett Anna Malova egy ideig a Trump Towerben lakott.
Megint egy orosz
A barátságuknak 2004-ben lett vége, ebben a történetben is szerepelt orosz. Epstein kinézett magának egy eladó óceánparti palotát Palm Beachen, a Maison de l’Amitié-t (A barátság házát). Elvitte oda Trumpot, majd nem sokkal később meglepődve látta, hogy Trump az ő ajánlatára ráígérve, 41 millió dollárért elvitte az orra elől az ingatlant. A vásárlást a Deutsche Bank finanszírozta, amely bank máskor is adott kétes kölcsönöket Trumpnak. Epstein dühét csak fokozta, mikor azt látta, hogy Trump nem sokkal később 125 millióért piacra dobta a palotát.
Epstein és Trump nem beszélt többé. Sőt: Epstein perrel fenyegetőzött, majd a Palm Beach-i rendőrség vizsgálódni kezdett a fiatal lányok miatt Epstein ellen. Epstein biztos volt benne, hogy Trump intézte el a nyomozást, és onnantól kezdve nem volt túl diszkrét, ha Trumpról kellett beszélnie, vagy fotókat mutogatnia bizonyos körökben Trumpról és őt körülvevő, alulöltözött fiatal lányokról.
Trump a palotát végül egy orosz oligarchának, a vadregényes életű Dmitrij Rubolovjevnek adta el 96 millióért 2008-ban. Rubolovjev soha nem költözött be.
Amikor Epstein házát megszállta az FBI, akkor sok kompromittáló felvételt találtak milliárdosokról. Trump neve pedig 16 különböző telefonszámmal volt beírva Epstein legendás „fekete könyvébe”, amelyben az ügyfélkörét tartotta nyilván."
A könyv pontos címe: „American Kompromat: How the KGB Cultivated Donald Trump, and Related Tales of Sex, Greed, Power, and Treachery”, azaz kb.: Amerikai kompromat: Hogyan nevelte ki a KGB Donald Trumpot, és kapcsolódó történetek szexről, kapzsiságról, hatalomról és árulásról
A cikk fő forrásai: Spytalk, Vanity Fair, Daily Mail
Európában az ókori Athéntól a francia történelemtanár múlt évi lefejezéséig vezető civilizációs fonál a filozófiai, vallási és politikai komolykodó és tekintélyekre hivatkozó tabuk vissza-visszatérő megkérdőjelezése.
„Azt hiszem, könnyen rá lehet mutatni, mi adja Arisztophanész vígjátékainak csodálatos, elévülhetetlen varázsát: a szabadság.
A szabadság.
Athén magában álló politikai remekműve, ezekben a vígjátékokban hirdeti legnagyszerűbben világgá szépségét és boldogságát. Nekünk, máshoz szokott kor embereinek, egyenesen eláll a lélegzetünk Arisztophanész olvasása közben. Megértjük, miért vigasztalódott Arany János Arisztophanész lefordításával az elveszített szabadságharc után.
A fantázia szabadsága: tér és idő nem köti a költőt, ötletei káprázatos sebességgel ugrálnak súlyos drasztikum és felhőhajózó költőiség között.
A malícia, a gonoszság szabadsága: Aretino és Voltaire tudtak csak ilyen megalkuvás nélkül rossznyelvűek lenni, de valószínűleg több lelkiismeret-furdalást éreztek.
A szókimondás szabadsága: a „Múzsák neveletlen kedvence” nem ismert jólneveltségi szempontokat, közszeméremről még álmában sem hallott, tapintata egyáltalán nem volt, és olyan ember nem élt Athénben, akinek személyes érzékenységére tekintettel lett volna.
Az igazmondás szabadsága: karral énekeltette egész Athén fülébe ellenzéki és népszerűtlen politikai felfogását, megállás nélkül szidta a leghatalmasabb népvezért, Kleónt, bár egy ízben meg is büntették nem-diplomatikus nyilatkozataiért, egyszer pedig Kleón megverette – de az senkinek nem jutott eszébe, hogy darabjának előadását megakadályozzák.
A leleményes athéniek a cenzúra intézményére nem voltak képesek rájönni.”
Szerb Antal: A világirodalom története - Magvető, Bp.1989; 53-54. old.
Újsághír: „A Portfolio számításai szerint /…/ csaknem megnégyszereződik a vidékfejlesztési forrás kerete: 180 milliárd helyett közel 4000 milliárd forinttal kell kiegészíteni az EU-s keretet, tehát a többlet magyar állami kifizetés több évre elosztva összesen körülbelül 3800 milliárd forint lehet. Hogy ez a pénz pontosan mely szereplőkhöz kerülne, azt egyelőre nem lehet tudni.” (24.HU)
A politikai bosszú olykor politikai ajándéknak álcázza magát. Miközben Orbán a járványra hivatkozva életfontosságú pénzt von el Budapesttől, aközben a kormány az Európai Unió segítségével hatalmas összegeket kíván belepumpálni a magyar mezőgazdaságba. Ez lehetne akár egy nagyon jó hír is, hiszen a Fidesznek eddig nem volt más gazdaságstratégiája, minthogy (a nyugatiakkal való politikai kompromisszum keretében) hagyta lefokozni a magyar ipart az európai multinacionális vállalatok összeszerelő üzemévé, ugyanakkor minden más vonatkozásban kiszorította a külföldi tőkét és helyébe orbánista mágnásokat ültetett.
Végre, kiálthatnánk fel, végre egy valamirevaló ötlet a magyar gazdaság kitörési pontjára! De hát sejthetően nem erről van szó.
Nemcsak arra gondolok, hogy többek közt ebből a pénzből kívánják finanszírozni az „ellen-Budapest” Debrecen felfejlesztését, hanem főleg arra, hogy Orbánnak esze ágában sincs „városiassá” tenni a vidéket! Orbán optikája egy modernizáció-ellenes „felcsúti-székelyföldi” látószögre van beállítva.
Az európaiságot ebből az ókonzervatív, Felvilágosodás-ellenes, emancipáció-ellenes, kiváltságokkal és feudális hierarchiával jellemezhető álláspontból veti el. A nemzeti ideálja nem a világgazdaságba betörő offenzív Magyarország, hanem egy olyan defenzív gazdaság, amely csak a legszükségesebb mértékben integrálódik a globális gazdaságba. A ki nem mondott cél a 1848-as jobbágyfelszabadítás előtti időszak felelevenítése, amelyben a helyi fideszes birtokos nagygazda nemcsak a termelőeszközök tulajdonosa, hanem - a magyar parlamentarizmus és önkormányzatok elsorvasztása után – gyakorlatilag „úriszék” módjára dönt élet és halál fölött, a kormányzó hatalom és a klérus nevében.
Ily módon, amennyiben hagyjuk, akkor az Európai Unió által megtűrt folklorisztikus rezervátum lehet Magyarország. Egy valóságos néprajzi és történelmi egzotikum Európa Balkán felé eső részén…
https://24.hu/fn/gazdasag/2021/01/14/20-millio-embert-is-el-tudna-latni-a-magyar-mezogazdasag-ha-levegohoz-jutna/?fbclid=IwAR3wOvYIuR4EsxxJEGakHe0ZvAjPX4hDvf4qL329mlSW0SI-jan4yqi4CtQ
Magyari Péter (444.hu)
Azok a vezetők bagatellizálták a járványt, akik csak a saját maguk által kitalált veszéllyel szeretnek megküzdeni
Szerda délelőtt európai újságíróknak tartott online előadást Ivan Krasztev, bolgár politológus, aki az egyik legnépszerűbb kutatója a kortárs történéseknek. Krasztev számos nemzetközi szervezet és tudományos műhely tisztviselője, a New York Times publicistája, akit szívesen hívnak előadni mindenhova, mert rengeteg információt sűrít mondandójába, és nagyon érdekesen, sztorizva beszél.
Szerdai előadására két osztrák újságírószervezet (a Pressclub Concordia és az FJuM) kérte fel, hogy egy órában foglalja össze a járvány világpolitikai tanulságait, és hogy mi várható 2021-ben.
Még inkább megosztotta a járvány az acsarkodó társadalmakat
A járvány nyomán még megosztottabbak lettek a nyugati társadalmak, jelentette ki Krasztev, pedig az utóbbi években egyébként is egyre mélyültek az árkok. A korlátozásokat, maszkviselést vagy oltást ellenzők állnak az egyik oldalon, míg a védekezést komolyan vevők a túloldalon, és olyan mély világnézeti törésvonal van köztük, ami feloldhatatlannak látszik egyelőre.
Ez a világnézeti küzdelem ráépül a politikai törésvonalakra, és tovább erősíti azt a tendenciát, hogy az egymással szemben álló csoportok a legalapvetőbb kérdésekben sem tudnak egyetérteni, nincsenek közösen tisztelt elvek, intézmények, tekintélyek.
A folyamat már bőven a járvány előtt elkezdődött, a politikusok, a demokratikus intézmények és a sajtó tekintélye eleve megrendültek az utóbbi évtizedben, és mostanra a tudomány tekintélye is megrendült. Nagy szerepe van az internetnek abban, hogy ez így alakult, mert párhuzamosan rengeteg, egymást kizáró információ és vélemény éri az embereket. Krasztev a járvány miatt egy egészségügyi példával magyarázta ezt: "Amíg úgy éltek az emberek, hogy a környékükön egyetlen orvos volt, és mindig minden bajt vele beszéltek meg, addig ő abszolút tekintélynek számított egészségügyi kérdésekben. Amióta pillanatok alatt száz orvos és mindenféle szakértő véleményét lehet megismerni, akik vitatkoznak egymással, az emberek elbizonytalanodnak, és azt gondolják, hogy egész orvostudománynak nincs is értelme."
Krasztev szerint nehéz a közbizalom helyes mértékéről általánosságban beszélni, hiszen ha semmit sem illik megkérdőjelezni, az is antidemokratikus; de ha semminek sincs tekintélye és semmiről sincs konszenzus, akkor sem működőképes a demokrácia már, mert a düh és az agresszivitás vezeti az embereket.
Trump és a Szovjetunió széthullása
A járvány felerősítette az egyébként is egyre népszerűbb összeesküvés-elméletek terjedését, az USA-ban Trumpon keresztül már a politikai fősodorba is belekerült, hiszen maga az elnök is aktívan terjeszti ezeket.
Krasztev szerint nem az a fő katasztrófa, hogy Trump nem hiszi el, hogy elvesztette az elnökválasztást - szerinte Hillary Clinton sem akarta elhinni 2016-ban, hogy vesztett - hanem hogy a szavazóinak a kétharmada sem hiszi el, hogy kikapott, hanem szerintük is elcsalták a szavazást. Hogy erre a teóriára ekkora a fogadókészség, azt felerősítette a járvány körüli sok bizonytalanság, az általános bizalmatlanság, a hitetlenkedés általános erősödése.
Ha már a demokrácia alapintézményében, a választásban sincs bizalom, akkor hamar megrendülhet az egész rendszer, figyelmeztetett.
Azt mondta, hogy Trump viselkedése és a Capitolium megrohanása őt egy másik birodalom, a Szovjetunió végnapjaira is emlékezteti. 1991-ben a KGB puccsot kísérelt meg Gorbacsov ellen, de a kísérlet hamar elbukott, majd jött Jelcin, és a Szovjetunió 15 részre esett szét. Krasztev szerint alapvetően felgyorsította ezt a folyamatot, hogy a puccskísérlet után a Szovjetunió lakossága és a külvilág is másként nézett a birodalomra. Márpedig egy állam helyzete alapvetően függ attól, hogyan tekintenek rá a benne és a körülötte élők, az emberek hozzáállása szerinte fontosabb, mint az intézményrendszerek struktúrája.
Hogy a Capitolium ostroma mennyiben és milyen változást hoz az USA-ra nézve, azt nem akarta megjósolni, csak azt szögezte le, hogy új helyzetet teremthet az a néhány drámai óra.
Krasztev arra is figyelmeztetett, hogy hiába az a közvélekedés, hogy Trumpot a járványt kísérő gazdasági válság buktatta meg, és azért vesztett, mert az embereket idegesítette, hogy gyengén védekezett, és ezért nagy lett a munkanélküliség, de a felmérések szerint a járványt közvetlenül elszenvedők elsöprő többsége Trumpra szavazott. Azokat lehetett Trump ellen sikeresen mozgósítani, akik tartottak a járvány okozta veszteségektől, de még nem történt igazán bajuk. Krasztev előadásából nem derült ki, hogy ebből mi következik, csak szólt, hogy ezen érdemes mindenkinek elgondolkodnia.
Erős kéz, gyenge kéz
A járvány első, tavaszi hulláma a nyugati világban szinte mindenütt megerősítette a hatalmon lévő kormányok népszerűségét, mert az emberek megijedtek, és az állami intézményektől remélték a megoldást. A szélsőséges - populista pártok pedig vesztettek valamennyit a népszerűségükből, mert igazi baj esetén az emberek sokkal kevésbé nyitottak az extrém ötletekre, mintha nincsenek közvetlen veszélyben.
Krasztev szerint az autoriter vezetők kifejezetten nehezen viselik a járványhoz hasonló kihívásokat, mert nem tudják kontrollálni a folyamatokat. "Az autoriter politikusok azt szeretik, ha olyan veszéllyel kell harcolniuk, amit ők maguk találnak ki, mert azt akkor és úgy győzik le, ahogy éppen hasznos számukra." Szerinte ezért történhetett az, hogy a járvány legelején az autoriter politikusok szinte mind igyekeztek kisebbíteni a járványveszélyt és nehezen vették rá magukat korlátozások bejelentésére. Emlékeztetett, hogy Lukasenka belarusz elnök például többször is kigúnyolta a járványtól félőket, és azt javasolta, hogy az emberek inkább szaunázzanak és igyanak vodkát. Szerinte ez a viselkedése is hozzájárult ahhoz, hogy sokan fordultak nyíltan ellene, azaz Fehéroroszországban is működött a járvány első hónapjaiban általánosan érezhető hatás, hogy az emberek a mérsékelt, tudományokban kompetens, racionálisabb vonalat vivő politikusoktól várták a helyzet javítását.
Ahogy telt az idő, ez a folyamat már kevésbé volt érezhető, mert a lezárások okozta gazdasági és egyéni problémák már sokakat elfordítottak a mérsékeltektől.
Visszatérő nézet, hogy bezzeg a diktatórikus Kína képes volt kezelni a járványt, míg a nagy nyugati demokráciák a mai napig csak szenvednek vele, és ez annak a jele, hogy a demokratikus rendszerekben nem feltétlenül jobb élni. Krasztev szerint a megfigyelés kiindulópontja téves, hiszen a védekezésben az ázsiai demokráciák is jobban teljesítettek, míg a nyugati világban az autoriter rendszerek sem voltak sikeresebbek. Szerinte nem politikai, hanem kulturális különbség döntött: Ázsiában a kollektív érdekeket komolyabban veszik az emberek, és könnyebben helyezik az egyéni érdekek elé, ezért tudott a demokratikus Dél-Korea vagy Tajvan is sikeresen védekezni, az emberek elfogadták és betartották a korlátozó szabályokat. Az individualistább nyugati társadalmak viszont nehezebben viselik az egyéni áldozatvállalást. Másrészt arra is emlékeztetett, hogy a SARS idején komoly tapasztalatot szereztek az ázsiai országok a védekezésben, és a lakosság is ismerte már a járványügyi korlátozásokat.
Krasztev kitért arra is, hogy az első hullámban miért voltak sikeresebbek a védekezésben a közép-európai országok, mint az EU nyugati és déli tagállamai, és a tavaszi sikerük összefügghet-e a központosítottabb rendszerükkel, például a magyar vagy lengyel illiberalizmussal. Felmerült emellett a kérdés, hogy ami tavasszal Európának ezen a felén sikerült, az ősszel miért nem ment.
Krasztev szerint itt sem a politikai rendszerek döntötték el at eredményességet, hanem a járvány megjelenésének az ideje. Az első hullámot elsőként elszenvedők (Olaszország, Spanyolország) sokkoló képekkel és adatokkal ijesztették meg a többi országot, ahol már azelőtt nagyon szigorú korlátozásokat léptettek érvénybe, hogy a járvány komolyabban elterjedt volna. Így akár a decentralizált Németország, akár az erősen központosított Magyarország is sokkal jobban megúszta az első hullámot, függetlenül a politikai rendszerüktől.
Csakhogy ahol az első hullám nem okozott drámai jeleneteket, ott a lakosság nyárra már nem bírta komolyan venni a járvány jelentette fenyegetést, úgyhogy a politikusok sem akartak további korlátozásokat, és a gazdasági szempontokat vették előre. Ahol viszont súlyos volt az első hullám, ott a lakosság sokkal inkább elviselte a korlátozásokat ősszel, és ezért ott a politikusok is bátrabban zártak.
A szegényebb országok látványosabban szenvednek, az EU nélkül még súlyosabb lenne a baj
Krasztev szerint a járvány eddig is felnagyította, és a helyreállítás alatt tovább nagyítja majd EU keleti és nyugati országai közti különbséget. Nyugaton több orvos és ápoló jut a betegekre mint keleten, és ez döntő lesz a végső statisztikák összehasonlításában, és egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a jobb állapotban lévő nyugati egészségügyi ellátórendszerben kisebb arányban haltak bele a koronavírusba az emberek. A gazdasági gondok is erősebben látszanak majd a szegényebb országokban, és ez hatással lesz az ottani belpolitikára is.
A járvány miatt felerősödtek azok a vélemények, hogy az EU inkompetens, míg az erős nemzetállamok sokkal jobban kezelték a járványt. Krasztev szerint ennek ellenére az EU-s integráció erősödését hozhatja a járvány.
Egyrészt arra figyelmeztetett, hogy hiába mutatják azt a közvélemény-kutatások Olaszországtól Dániáig, Bulgáriától Franciaországig az EU összes szegletében, hogy az emberek szerint az EU rosszul kezelte a járványt, a kritika valójában arról szól, hogy az EU kevés volt, és nem arról, hogy vissza kellene fordítani az integrációt. A részletesebb kutatások ugyanis azt mutatják, hogy az emberek azt akarták volna, hogy az EU hatékonyabb, azaz erősebb legyen, és ebből hamarosan az következhet, hogy olyan egészségügyi és szociális feladatokat is átvehet Brüsszel, amelyek eddig nemzetállami hatáskörben voltak.
Krasztev szerint az EU politikusai - pártoktól függetlenül - arra is rádöbbentek, hogy mennyire kiszolgáltatottak az átjárható határoknak, és mennyire irreális, hogy bezárkózzanak. A járvány kezdetekor azonnal lezárták az EU-n belüli határokat, de utána rögtön elkezdtek arról tárgyalni, hogy az ingázókat, az áruszállítókat, az üzleti úton lévőket mégiscsak át kellene engedni. Krasztev szerint nagyon hamar kiderült, hogy egyetlen EU-s tagállam sem lenne képes már ellátni magát, és ez a tapasztalat szintén az EU erősítését hozhatja a következő években, minden kritika ellenére is.
Krasztev arra is felhívta a figyelmet, hogy óriási eredmény, hogy az EU központilag, a brüsszeli bizottságon keresztül vásárol vakcinát. Izraelt lehet irigyelni, hogy képesek voltak rengeteg pénzért minden más országot megelőzve, az európai ár duplájáért - triplájáért vakcinát venni, de egy ilyen verseny szétverte volna az európai politikai rendszert. Ha az EU-s tagállamok elkezdtek volna egymásra licitálni, és a gazdagok felvásárolták volna a szegényebbek elől a vakcinát, akkor az beláthatatlan feszültséghez vezetett volna.
Krasztev szerint inkább azért kellene kritizálni az Európai Bizottságot, mert amikor a különböző cégek vakcináit előre megrendelte - még mielőtt bármelyiket is engedélyezték volna - akkor politikai okokból nem mert a Pfizer termékére fogadni, és a legtöbbet onnan rendelni, holott látszott, hogy a kutatásuk jobban áll a többiekénél. Ennek az volt az oka, hogy a Pfizer a német Biontech-hel közösen fejlesztette a készítményét, és a bizottság a kiegyensúlyozottság kedvéért nem mert sokkal többet előrendelni belőle, mint a francia Sanofi vakcinájából. A Sanofi azonban a mai napig sem készült el a saját termékével. "A mindenáron korrektségre törekvés miatt lehet legfeljebb kritizálni az EU-t vakcina-ügyben" - fogalmazott.
Nincs jelenünk, csak múltunk és jövőnk
Krasztev szerint a járvány sok tekintetben erősíti a nyugati társadalmak törésvonalait, a védekezésről szóló aktuális vitákon túl is. A polarizáltság egyik fő oka szerinte, hogy egyre kevesebb alkalommal találkoznak személyesen a különböző hátterű és meggyőződésű emberek. A kijárási korlátozások idején, amikor a net marad a fő kapcsolattartási forma, akkor végképp mindenki a saját buborékában kommunikál csak, és a másképpen gondolkodók még elvetemültebbeknek tűnnek, és még nehezebb megértenie az egy oldalhoz tartozóknak, hogy lehet képes valaki mást állítani.
Krasztev az aggasztó jelek közül kiemelte az amerikai tőzsde szárnyalását a legnagyobb válság idején. A Capitolium ostromának napján, amikor a munkanélküliségi adatok egyébként is rosszak, látványosan emelkedtek az árfolyamok. A pénzügyi piacok szerinte teljesen elszakadtak a valóságtól, a befektetők a jövő bűvöletében élnek, és elutasítják a jelent - értékelt Krasztev. Ugyanakkor a politikusok a múlt felé fordulnak inkább, és régi dicsőségről vagy méltóságról ábrándoznak Amerikában, mindkét oldalon. "Csak a jelennel nem foglalkozik senki, és ez nem szerencsés" - mondta a bolgár politológus.
Krasztev szerint az egyik legizgalmasabb fejlemény, hogy az óriásvállalatok és a kormányok versengésében melyik oldal győz majd. Szerinte a rivalizálást a járvány, illetve a járvány miatt is minden korábbinál kiélezettebb amerikai közhangulat felerősítette.
A verseny leglátványosabb jele, hogy a Twitter és a Facebook képes volt elhallgattatni az amerikai elnököt, amikor úgy döntöttek, hogy leszedik Trump fiókjait a Capitolium ostroma után. Krasztev szerint Angela Merkel német kancellár nem azért kritizálta a cégek döntését, mert sajnálta, hogy Trump nem hergelheti tovább a híveit, hanem azért, mert a döntést a cégek vezetői hozták meg, és ezzel politikai szereplővé léptek elő, aminek hosszú távon elég súlyos következményei lehetnek. Krasztev ezzel kapcsolatosan az alábbi megfontolását ajánlotta a nyugati világ polgárai figyelmébe: "a kormányokat leválthatja a nép, az igazgatótanácsokat viszont nem".
ttps://444.hu/2021/01/13/azok-a-vezetok-bagatelizaltak-a-jarvanyt-akik-csak-a-sajat-maguk-altal-kitalalt-veszellyel-szeretnek-kuzdeni
Orbán a hívei előtt az igazságot tevő, adakozó „Mikulás”, de minimum a pénzcsináló „állam-bácsi” szerepében tetszeleg. És miközben a 2020-as világjárványos év majd minden külpolitikai számítását keresztülhúzta, úgy tűnik magát ezért a belpolitikában igyekezett kárpótolni.
Egyfelől – a járványra is hivatkozva - lépéseket tett a”zárt hadiállam” további kiépítése felé, nemcsak a hadsereg előtérbe állításával a járványkezelés során, nemcsak a hadiipari beruházásokkal, nemcsak a trianoni évforduló kapcsán kiadott harcias felhívással, nemcsak a hadra fogható egészséges, a hitükért és a nemzetvezetőért akár hősi halálra is kész, sportos férfiak kultuszának erősítésével, hanem egy Európa-ellenes, körkörös védelemre berendezkedő, „magyar-székely” etnikai zárvány létrehozásával is, egyelőre a szimbolikus politika színterén (provokatív módon sok helyen a székely zászló helyettesíti az EU-s zászlót).
Ideológiaként a „szabad identitás-választás” merev elutasítása szolgál, mondván: „nem keveredünk más népekkel, nem hagyjuk el a szülőhelyünket, vallásunkat (akik ezt teszik azok dezertőrök), minél több gyereket nemzünk a hazának (ezért kell a nagycsalád, ezért szigorítjuk az abortuszt, ezért bélyegezzük meg mind a „nem-heteró”-kat, mind a szingliket). Tehát a Fidesz-Magyarország egyre inkább belekergeti magát a lelkileg sérült, kisebbségi/gettó pszichózisba!
Másfelől az Orbán-kormány további lépéseket tett a „nemzeti pártállam” centralizációja irányába az önkormányzatiság leépítésével. „Aki nincs velünk, az ellenünk van”-elv alapján a „homogén nemzetállamot” megbontó ellenzéki városok árulók, és ezért büntetést érdemelnek. De Orbán a saját lábát találta el, amikor a városokat és főleg Budapestet elszegényíti: ezentúl már nem mondhatja a kormánymédia, hogy a városvezetők „alkalmatlanok”, mert a pénzcsapok elzárása után már ez ki sem derülhet. Ugyanakkor a bekövetkező zavarokért az egyesült ellenzék 2022-es választásokig azt harsoghatja teli torokból, hogy minden bajért és katasztrófáért a teljhatalmú „állam-bácsi” a felelős!
https://444.hu/2021/01/07/orban-rogannal-kisertette-ki-a-pecsi-polgarmestert
