A klímakatasztrófával, világjárványokkal és népvándorlásokkal fenyegető 21. században elkerülhető-e a rendet és biztonságot nyújtó, de kínai birodalmi hátterű világkormány létrehozása?

A kérdés jogos, nemcsak azért, mert mind a kommunisták, mind az olyan magukat „nemzeti-keresztény populistának” valló vezetők, mint amilyen Orbán Viktor szívesebben látja az autoriter Kína tőkéjét és egyetemi oktatását hazájában, mint a liberális nyugatit, hanem azért is mert Kína több mint kétezer év óta készül a világ központja lenni.

Bár Kína elvtelen, de pragmatikus módon egyaránt támogatja a világ jobb és baloldali despotáit Dél-Amerikától, Afrikán keresztül Európáig, azért Kína jogi hagyományaiban kimutatható a korrupció-ellenes szigorú fellépés igénye is. A „legizmus” jogfilozófiai iskola az i.e III században jött létre és azt írja róla a Wikipédia, hogy „alapvető célja az volt, hogy az állam kormányzását egy objektív (nem személy-, érdek-, vagy szokás-függő) mérce alapján valósítsa meg, amelyből az egyén – az uralkodót is beleértve – szubjektív szempontjait teljesen száműzik, és helyette egy objektivitásra törő írott törvénygyűjtemény (fa 法) és egy hatékonyan működő intézményrendszer váljon a kormányzás alapjává.” Márpedig a milliárdnyi ember személyiségét digitális kontroll alá hajtó, a nyugat-ellenes maoista jellegű kollektivizmust megkövetelő és a Mesterséges Intelligencia által technikailag is új életre kelt legizmus roppant hatékony eszközrendszert jelenthet Kína számára az esetleg káoszba és morális válságba süppedő világ sajátos „rendbetételéhez”. Ehhez társul Kína környezetvédelmi stratégiája, amely révén egyszerre képes jelentősen csökkenteni környezetszennyezést és növelni a lakossági élelmiszerellátásának színvonalát. Márpedig, - ha a 21. században egy világháborúban nem pusztul el a Föld - akkor az a civilizáció fogja uralni a Földet, amely képes a környezetkímélő, bioszféra-központú gondolkodás átültetésére a gyakorlatba. Lehet, hogy ez a kínai lesz, de lehet, hogy egy kelet-nyugati összefogásból megszülető világkormány, mert a globális ökológiai és szociális problémákat az önző és korlátolt nemzetállamok képtelenek kezelni.

Vagy egyszerűen Peking veszi át Washington helyét, vagy jobb esetben az ENSZ-t felváltó, a mai Biztonsági Tanácshoz hasonló, de a különböző vallású és kultúrájú civilizációs tömböket képviselő csúcsszerv irányíthatja a világot – a bioszféra érdekeit védő és vétójoggal felruházott ombudsmani tanáccsal karöltve!

A közép-európai nemzetek átkos hagyománya az, hogy nehezen tudnak megbirkózni kisebbrendűségi érzésükkel, mindig többnek akarnak látszani, mint amilyenek ezért aztán erejüket meghaladó, „világraszóló dolgokat” akarnak véghezvinni: világkiállítást, olimpiát, nemzetközi eucharisztikus kongresszust és vadászati világkiállítást. A magyar politikai elit a Reformkortól Trianonig oszcillált a nemzethaláltól való félelem és az irreális, a nemzetiségeinket földbe döngölő, a nyugat-európai államokkal vetekedő Magyar Birodalom létrehozásának láza közt. Ez az elszegényedő dzsentri dacos magatartásából; a „fenn az ernyő, nincsen kas” pózából fakad, ami sajnos jellemző a mai „nacionalista-keresztény” populista elitre is.

A fideszes Alaptörvény felszámolta a nagy anyagi terhet jelentő „gondoskodó állam” kereteit; így nem sok jóra számíthat sem a munka nélkül maradó, sem az egészségügyi ellátásra szoruló, sem a nyugdíjas - de cserében abszolút „nemzeti-keresztény” térítő és katonásan rendet teremtő államot hoztak létre (már csak a saját privilégiumok védelmében is).

Ugyanakkor sok fideszes szimpatizáns, azonosulva Orbán Viktorral, átélhette a híressé válás, a presztízs növekedés mámorát, majd az ezt követő hírhedetté válás kudarcát is. Orbán, akárcsak a gyerekesen viselkedő Trump, képtelen kezelni a kudarcokat.

Politikai éretlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint a kompromisszumokra való képtelenségén túl az Európai Uniótól érkező pénzekkel való felelőtlen gazdálkodás. Szakasztott úgy viselkedik, mint egy lottó ötös megszédült nyertese: az összeget szétosztotta, szétosztja a rokonai, barátai közt, majd a maradékot elherdálja mutatós, rövid távú dolgokra - az államkassza pedig nemhogy nem gazdagszik, de a hiány nagyobb, mint a „nyeremény” előtt...

Orbán Viktorból egyszerre hiányzik a paraszti és a polgári józanság, olyan mint egy ideszakadt „báró csekonics”, aki úri szeszélyében simán kidob az ablakon ezermilliárdokat, de ugyanakkor sajnálja a „borravalót” a legszegényebbektől. Akinek ennyire nincs erkölcsi önkontrollja az éretlen a kormányzásra.

Az, hogy Orbán Viktor a szeretet ünnepére, a kereszténység egyik legfőbb ünnepére, december 24-re időzítette az alpári és pogány bosszúját jól jellemzi a magát „nemzeti oldalnak” hazudó fideszes vezetőgarnitúra erkölcsi züllöttségét és nemzetrontó gonosz valóját!

Forrás: 24.HU - Pető Péter

„Miután csökkentette az iparűzési adót a kormány, milliárdos támogatást adott a fideszes városoknak karácsonyra

Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg egyaránt 1,38 milliárd forintos állami támogatást kapott önkormányzati feladatok ellátására

– derül ki a december 24-én közzétett Magyar Közlönyből. Azaz azok után, hogy Orbán Viktor bejelentette, hogy a járvány okozta gazdasági károk enyhítése érdekében felére csökkentik az önkormányzatokhoz befolyó helyi iparűzési adó mértékét, milliárdos összeget utaltak ki a Fidesz vezette városoknak működésre, miközben e kategóriában egyetlen olyan város sem lelhető fel, amelyet ellenzéki városvezető irányít. (Békéscsabát független, ám az ellenzéki városvezetők szövetségeihez nem csatlakozó polgármester vezeti.)

A rendelet alapján kapnak támogatást természetesen ellenzéki vezetésű települések is, hiszen Eger például 600 millió forintot költhet az egri vár fejlesztésére, Miskolc pedig 700 milliót a miskolctapolcai fürdő üzemeltetésére. Mint látható, az ellenzéki települések címzett pénzt kaptak, azaz nem költhetik szabadon működésre a támogatást, mint a fideszes városok, amelyek értelemszerűen ebből a pénzből így tudják pótolni az Orbán Viktor iparűzési adóról szóló döntése miatt kieső bevételeket.

Orbán bejelentése után sorra tiltakoztak az ellenzéki városvezetők, Karácsony Gergely főpolgármester egyenesen azt mondta, az önkormányzatiság kivégzését jelentette be Orbán.

Ugyanakkor a fideszes városvezetőknek nem volt gondja a pénzük elvételével. Szita Károly kaposvári elöljáró támogatásáról biztosította a kormányt, Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester pedig optimistán várta az állami kompenzációról szóló kormányzati egyeztetéseket.”

https://24.hu/belfold/2020/12/24/helyi-iparuzesi-ado-fidesz-orban-ellenzek/

Tételezzük fel egy percig, hogy Orbán amikor a Nagy Francia Forradalom előtti időkhöz akar visszatérni, akkor nem egy „keresztes-vitéz” hun Attila szerepében tetszeleg és nem akar „Isten ostora” lenni a Nyugattal szemben, hanem a jóhiszemű célja csupán a polgári társadalom állítólagos „hanyatlásának” a megakadályozása…

Ha tehát visszaforgatjuk az időkerekét, akkor hirtelen az 1789-e forradalom előestéjénél találjuk magunkat; a Rokokó időszakában!

Milyen is a rokokó?

• A rokokó az arisztokrácia divatáramlata, de befogadó jellegű volt a „szellemi arisztokráciára”: a filozófusok, írók, zenészek elitjére.
• Amíg a barokkban a királyi udvar volt a középpont, addig a Napkirály halála után a súlypont áttevődött a párizsi szalonokra, amelyeket általában okos és művelt hölgyek vezettek.
• A „feminin” szalonok világa elutasította a nyers erőt és a párbajok helyett a szellemi (és szerelmi) párbajokban talált gyönyörűséget.
• A városias rokokó fedezte fel a természetrajongást, a már nem geometrikus kertművészettel együtt és egy virtuális, idilli vidéki világot hozott létre; pásztorjátékokkal, illetve pásztorórákkal…
• A főúri, nagypolgári szalonokban elképzelt, a valóságtól elrugaszkodott „népiség”-ből fakadt, hogy a rokokó szó szerint levetkőzte a barokk divat súlyos ruhadarabjait; a kitömött ruhákat és vastag parókát. Ekkor terjedt el az akkori elit szerint parasztiasnak tekintett térdnadrág, csatos cipő és a könnyű, fonott copf viselése.
• A rokokó elsősorban a játékok és a gáláns ünnepek korszaka volt. A korábbi férfias, vadászat utáni tivornyák helyét átvette az elegáns, nőies társasági élet. Ehhez tartozik, hogy elengedhetetlenül fontos volt tánctudás, a zenélési képesség is.
• Az immár jól befűthető belső terek egységessé váltak: passzoltak egymáshoz a bútorok, a szőnyegek és a fali dekoráció.
• A rokokó, - ahogy maga a franciául beszélő európai arisztokrácia is - kozmopolita volt. Az egyik fő inspirációs forrás a kínai művészet és azon belül a porcelánművészet volt.

Mi ebből a tanulság?

Az, hogyha azon gondolkodunk milyen lesz egyszer a robot-munkaerő által kényelmessé tett és rengeteg szabadidőt az emberekre rázúdító civilizáció jövője, akkor már van egy lehetséges felelet: választhatjuk a rokokó életminőséget, a finom játékosságot és a természetre való nyitottságot!

De félő, hogy Orbán Viktor, a szűklátókörű, idegengyűlölő „kisnemesi nacionalizmus” örököseként az „arisztokratizmus” laza eleganciáját elveti és akár harcolni is kész vele szemben, miként a francia forradalom eszméit gyakorlatba átültető Napóleon-nal szemben a felkelt magyar nemesi had 1809-ben Győr mellett. Az ismert eredménnyel.

A protekciós-korrupciós mechanizmusokat kiépítő, velejéig romlott orbáni rendszerrel szembenálló magyar ellenzék belföldön lényegében fegyvertelenné vált. Kit, mit kéne támogatni az ellenzéknek európai szinten, hogy együttes erővel véget vethessenek Orbán Viktor politikai ámokfutásának?

A 2002-ben vereséget szenvedő, és Trump-hoz hasonlóan veszteni nem tudó, fideszes politikai imposztoroknak az ellenzék végleges kiherélése volt a célja. Amikor 2010-ben hatalomra kerültek a bosszúra szomjazó orbánisták akkor megfogadták, hogy 10-15 éven belül senki nem ismer majd Magyarországra. És ebben a sötét bosszútervben különleges szerepet kaptak mind az élsportból élők, mind az egyházi emberek, akik vállalván a dicstelen szerepüket cinkosává váltak az orbánista klikknek.

A kérdés az, hogy a magyar ellenzéknek milyen Európa tudna a leginkább segíteni az Unióval szembenálló, szeparatista és parazita orbánizmus eltakarításában?

Az Európai Unióban lényegében két államszervezési ideál létezik egymás mellett: a német szövetségi és a francia köztársasági modell. Az előbbire a merkeli toleráns és kompromisszumos polgári építkezés jellemző, az utóbbira a részben jakobinus-néppárti, részben polgári radikális centralizált struktúra. A Brexit amúgy éppen a decentralizált, szövetségi politikában érdekelt oldalt gyengítette.

Senkit ne tévesszenek meg a francia belpolitikai csatározások, Angela Merkel 2021-es visszavonulása után, Emmanuel Macron marad az európai politika főszereplője. És Macron a de gaulle-i hagyományokat folytatva, olyan Nagy-Európában gondolkodik, amely magában foglalja a Mediterráneumot és a gazdaságilag-politikailag gyengélkedő Oroszországot is (legalább az Urálig). Macron Európai Köztársaságának vélhető célja egy hatékony hadipotenciállal rendelkező, az amerikai, angol-szász technológiától függetlenül is létezni tudó, fejlett európai világpólus kialakítása egy többpólusú világban… De ugyanez az érdeke európai nagytőkének és a közel félmilliárd európai uniós polgárnak!

Ebben az összefüggésben a magyar ellenzék legfontosabb potenciális szövetségese az a macron-párti „Renew Europe” európai parlamenti formáció, amely közép távon semlegesíteni tudja azt a jelentéktelen, euro-szkeptikus, radikális jobboldali irányzatot, amely felé kapálózik kétségbeesetten a Néppártból kipasszírozott Orbán Viktor.