A protekciós-korrupciós mechanizmusokat kiépítő, velejéig romlott orbáni rendszerrel szembenálló magyar ellenzék belföldön lényegében fegyvertelenné vált. Kit, mit kéne támogatni az ellenzéknek európai szinten, hogy együttes erővel véget vethessenek Orbán Viktor politikai ámokfutásának?

A 2002-ben vereséget szenvedő, és Trump-hoz hasonlóan veszteni nem tudó, fideszes politikai imposztoroknak az ellenzék végleges kiherélése volt a célja. Amikor 2010-ben hatalomra kerültek a bosszúra szomjazó orbánisták akkor megfogadták, hogy 10-15 éven belül senki nem ismer majd Magyarországra. És ebben a sötét bosszútervben különleges szerepet kaptak mind az élsportból élők, mind az egyházi emberek, akik vállalván a dicstelen szerepüket cinkosává váltak az orbánista klikknek.

A kérdés az, hogy a magyar ellenzéknek milyen Európa tudna a leginkább segíteni az Unióval szembenálló, szeparatista és parazita orbánizmus eltakarításában?

Az Európai Unióban lényegében két államszervezési ideál létezik egymás mellett: a német szövetségi és a francia köztársasági modell. Az előbbire a merkeli toleráns és kompromisszumos polgári építkezés jellemző, az utóbbira a részben jakobinus-néppárti, részben polgári radikális centralizált struktúra. A Brexit amúgy éppen a decentralizált, szövetségi politikában érdekelt oldalt gyengítette.

Senkit ne tévesszenek meg a francia belpolitikai csatározások, Angela Merkel 2021-es visszavonulása után, Emmanuel Macron marad az európai politika főszereplője. És Macron a de gaulle-i hagyományokat folytatva, olyan Nagy-Európában gondolkodik, amely magában foglalja a Mediterráneumot és a gazdaságilag-politikailag gyengélkedő Oroszországot is (legalább az Urálig). Macron Európai Köztársaságának vélhető célja egy hatékony hadipotenciállal rendelkező, az amerikai, angol-szász technológiától függetlenül is létezni tudó, fejlett európai világpólus kialakítása egy többpólusú világban… De ugyanez az érdeke európai nagytőkének és a közel félmilliárd európai uniós polgárnak!

Ebben az összefüggésben a magyar ellenzék legfontosabb potenciális szövetségese az a macron-párti „Renew Europe” európai parlamenti formáció, amely közép távon semlegesíteni tudja azt a jelentéktelen, euro-szkeptikus, radikális jobboldali irányzatot, amely felé kapálózik kétségbeesetten a Néppártból kipasszírozott Orbán Viktor.

A 2000-es években a multinacionális vállalatoknál dolgozó nyugatias életmódú (tehát a magyar nacionalisták szemszögéből "idegenszívű") menedzser-réteg jelentette az elitet. A Fidesz megirigyelvén ezt azon kezdett el munkálkodni, hogy a korábban hangoztatott elveivel szemben nem „keresztény-nemzeti középosztály-t”, hanem „ellen-elitet” hozzon létre a fideszes mágnásokból és a magyar állam magas rangú technokratáiból. Olyan elitet, amely nem termel, nem járul hozzá „hozzáadott értékkel” a nemzetgazdasághoz, hanem egyedül azért kapja az átlag magyar fizetésektől eltérő, a nyugat-európai szintet megközelítő javadalmazást, mert hatékonyan szolgálja az uralmon lévő Párt hatalmát.

A Fidesz-állam miközben hivatalosan a férfias, a „nemzetért és a kereszténységért” hősies halálra is kész embertípust kultiválja, addig "mézesmadzagként" elhúzza az államilag garantált luxus lehetőségét az ambiciózus fiatalok és kevésbé fiatalok előtt. A következőket ajánlja a karrieristáknak az orbáni rezsim: amennyiben hajlandóak szögre akasztani a saját erkölcsi és világnézeti meggyőződésűket és hajlandók akár Magyarország hosszú távú érdekeivel szemben is Orbán Viktor személyes hatalmát szolgálni úgy bátran élvezhetik a kivételezett helyzetükből fakadó előnyöket. Gátlások nélkül hivalkodhatnak milliós bőrtáskákkal, kukába dobott méretre szabott öltönnyel és „okosba” felvásárolt Balaton partszakaszokkal.

Miközben a „keresztény-konzervatív” irányvonal gyűlöli az individualizmust, a kritikus gondolkodást aközben a „kiválasztott” politikusok, egyházi emberek erkölcstelenségeit, mi több bűneit is „elsikálja”. A „Nekünk Magyarország az első” jelszavával kampányoló orbánista világi és egyházi garnitúrára jellemző, hogy a kiváltságos helyzetükért megdolgozó elitektől eltérően nemhogy nem adakozik a szegények és elesettek javára, de a világjárványt is arra használja, hogy tovább szívja a magyar nép életnedveit.

Európa a világtörténet egyik legjelentősebb kulturális központja és mintaadója 2000 év óta

A római civilizáció sikerének titka a nyitottságában rejlett, hogy magába akarta és tudta szívni az antik görög, a hellenizált Egyiptom és Közel-Kelet szellemiséget. Majd abban a tehetségében, hogy ezt a kultikus, jogi, erkölcsi és műveltségbeli „csomagot” képes volt továbbadni Konstantinápolyon keresztül a szlávságnak, és a „második Róma”, Konstantinápoly bukása után Moszkvába, a „harmadik Rómának”. A kereszténység útja a germánokon, íreken és vikingeken keresztül Észak-Európába, valamint az európai gyarmatosító és hittérítő „migránsok”-on keresztül Észak-, és Dél-Amerikába vezetett.

A Rómából szétsugárzó kultusznak a „katolikus”, vagyis egyetemes jellege magából az egyistenhitből következik, hiszen a zsidó etnikai jellegét elvesztő monoteizmus azért hódíthatta meg villámsebesen mindenekelőtt a római nőket és rabszolgákat mert egyenlőséget, emancipációt hirdetett, hiszen Isten szemében nincs különbség férfi és nő, felnőtt és gyerek, úr és szolga, gazdag és szegény, helyben lakó és menekült, fehér és színes bőrű közt!

A „Szabadság-Egyenlőség-Testvériség” újkori polgári ethoszának forrásvidékét is a katolikus kereszténységben kell keresnünk: a szabadság elvont fogalma az egyén szabad akaratának elvéből alakult ki, az egyenlőség-eszmény a már említett emancipációból vezethető le, de persze az európai kapitalizmus kibontakozása is szükséges volt hozzá, mert a kereskedelmi tranzakció szempontjából közömbössé vált az eladó/vevő hovatartozása. Végül a Testvériség kommunisztikus vágyát nemcsak az egyház közösségépítő jellege ihlette meg, hanem a szegényekkel, elesettekkel és szenvedőkkel való keresztényi szolidaritás is.

Az Európai Unió polgári-liberális ideológiája sok tekintetben épít a katolikus hitben gyökerező kozmopolitizmusra és szolidaritás-elvre. Ugyanakkor a 20-21. század Vatikánja visszafogja magát és szemben az iszlám radikálisok céljával, a Kalifátussal, nem kíván politikai-hatalmi tényező lenni.

Mármost a világ „Zárt Hadiállamai” - a putyini Oroszország, a kommunista párt által irányított Kína, Erdogan Törökországa és sajnos az egyre inkább bezárkózó és militarista orbáni Magyarország – ellenségesen állnak szembe mind az euro-atlanti, mind az egyházi globalizmussal és nemzetfölöttiséggel. És Orbán Viktor hiába tervez Budapesten megrendezendő Eucharisztikus Kongresszust, a politikájának lényegét adó populista, tehát látszólag a „többség” érdekeit védő fehér bőrű–keresztény-homogén nemzetállam egyszerűen nem kompatibilis sem az Európai Unió, sem a Ferenc pápa által irányított egyetemes katolikus egyház normáival.

Félő, hogy amennyiben Orbán különc rendszere még sokáig fennáll, akkor Magyarország nemcsak a középkori feudalizmusba, de az európai civilizációval és kereszténységgel szembenálló pogány-kurultaj barbarizmusba hull vissza…

https://telex.hu/kulfold/2020/11/28/13-uj-biborost-nevez-ki-ferenc-papa

A gazdag emberek többsége a vagyonát megtartja magának, egy kisebb hányaduk a vagyonából önzetlenül adakozik a saját lakóhelye, országa javára és van egy elenyésző kisebbség, amely nemzetek feletti, az egész emberiség javát szolgáló projektet kezd el finanszírozni; ilyen többek közt Soros György is.

Soros egy árfolyamfedezeti alapot irányít, amely „eredetileg a befektetések árfolyamkockázatainak csökkentésére hoztak létre, aztán az 1990-es évekre a legerősebb spekulációs pénzügyi alakzat lett belőle /…/ saját tőkéje viszonylag szerény – nem úgy, mint a biztosítóké –, kb. 10-20 milliárd, ám mikor egy-egy vállalkozásba kezd, „meghívja” az igazán tehetős pénzembereket, akiknek a belépési küszöb 100 millió körül mozog – a jobbaknak inkább felette, esetleg egy-két nullával. A jelentősebb hedge fundok így akkora tételekben tudnak játszani, amivel sem a biztosítók, sem a nyugdíjintézetek nem tudnak versenyezni. (inkább azok is beszállnak a játékba: számos hedge fund „kliense” egy-egy biztosítótársaság.)

Sőt: egyes országok nemzeti bankjai sem tudnak velük szembeszállni. Ez volt a helyzet akkor is, mikor a Quantum Fund az angol font „ellen” játszott: a pontos számokat nem lehet tudni, de kb.10 és 20 milliárd dollárra becsülik a bedobott tétet – természetesen lépéseit mások is követték, akik ismerték Soros fantasztikus intuitív üzletpolitikáját. Így aztán sem a Bank of England, sem a segítségére siető egyéb nemzeti pénzintézetek nem tudtak labdába rúgni. A font leértékelődött. Ami – végül is – jót tett az angoloknak: kiléptek az európai valutaunióból, és ez a lépés volt a kezdete az angol gazdaság fellendülésének: lehetett csökkenteni a kamatokat, s megindult az élénkülés” (Almási Miklós: Napóra a Times Square-en – T-Twins 1995, 60. old.) „A kölcsöntőkével való játék is hozzájárult a pénzügyi válság berobbanásához. A fedezeti alapok szabályai még nincsenek kodifikálva, így aztán - törvények híján – ellenőrzésük is lazább /…/ Ezért aztán Soros 1994-es kongresszusi bizottsági meghallgatásának az volt az egyik célja, hogyan lehetne olyan törvényeket hozni, melyek ezt az új pénzügyi ágazatot szabályozhatnák… Sohasem sikerült sem neki, sem másnak kiharcolnia valaminő szabályrendszert” (Almási Miklós: Hova tűnt az a rengeteg pénz? – Atheneum, 2009 – 103. old.)

Soros György szálka tehát nemcsak a tőzsdei és pénzügyi anarchia vámszedői, de a mindennemű nemzetközi intézményrendszert ellenző nacionalista-populista politikus szemében is.

A Fidesz propagandisták minden Orbán-ellenes kritikust  - így George Clooney-t is - azzal vádolnak, hogy Soros zsebében vannak, pedig ezzel csak a maguk beszűkült és végtelenül anyagias gondolkodását leplezik le!

Ez idő tájt a bennfentesek, - az egyszerűség kedvéért, a keresztnevek elhagyásával - „jó” és a „rossz” Orban-ról beszélnek; a „jó Orban” a román miniszterelnök: Ludovic Orban , a rossz, a magyar „Viktor Orban”.

Lám, lám! A világ egyik legkorlátoltabb politikai elitje; a magyar, képes volt ugyanabba a folyóba lépni Trianon után száz évvel, aminek következtében a világ közvéleménye előtt a magyar uralkodó elit feudális kizsákmányolónak, a magyar állam pedig már megint szélsőségesen nacionalistának tűnik fel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1920-ban túlzottak voltak a „nemzeti önrendelkezés” lázában égő nemzeti kisebbségek vagdalkozó kritikái, hiszen a kor átlagánál nem volt „illiberálisabb” magyar közigazgatás, ma viszont már deklarált cél az illiberális kormányzás! És az ennek nevében elkövetett, európai normákkal össze nem egyeztethető visszaéléseket nem lehet a „nemzeti szuverenitás”és a „belügyekbe való beavatkozás” típusú blablával elfedni… A „rossz Orbán” vétóval való zsarolása még a nyugat-európai Orbán-szimpatizánsokat is viszolygással tölti el, hát még a polgári közvéleményt, amely nem szokott hozzá kelet-európai „rafkós” tempóhoz!

Orbán ravasz ugyan, de egyre dühösebb is, ami egyre kiszámíthatatlanabbá teszi.

Az amúgy is kisebbrendűségi érzésekkel küszködő Orbán számára Magyarország túl kicsi, túl jelentéktelen ország, ahhoz hogy vele együtt kivívja mások tiszteletét. Van is benne elégedetlenség érzés mind a trianoni „Kis-Magyarország” területnagyságával, mind az általa egyfelől „közép-ázsiainak”, másfelől a Nyugat vallástalan „kultúrmocskában” fetrengő magyarországi lakossággal szemben. És közben egyre elvakultabban gyűlöli az Európai Unió politikusait, akik – legalábbis ő így éli meg – ugyanolyan lekezelő, megalázó módon akarnak atyáskodni fölötte, mint régen a „nagyokos” urbánus-liberális-európaias kultúrájú SZDSZ-es mentorai.

Elhitte az erdélyi híveinek, hogy olyan nemzetek-fölötti szervezetektől független, homogén, központosított nemzetállamot kell kialakítani, mint amilyet Ceausescu csinált, csak magyar-keresztény alapon! Elhitte a vallásos híveinek, és a klérusnak, hogy nem egyszerűen nacionalista küldetése van, de az európai kereszténységet megújító, világmegváltó szerep is vár rá. Ezek az ambíciói, a kérdés az, hogy mi történik, ha látványosan kiderül – saját maga számára is - hogy mindez csak légvár volt?

Lehetséges a taktikus visszalépés a vétótól, de nem zárható ki a személyes sértettségből, a bicskanyitogató bosszúvágyból fakadó „hérosztratoszi tett” sem. Tudvalevő, hogy az ókorban élt Hérosztratosz úgy akarta megörökíteni a nevét, hogy felgyújtotta az ókori világ hét csodájának egyikét: Artemisz istennő gyönyörű epheszosz-i templomát…sajnos nem lehetünk biztosak abban, hogy egy olyan labilis ember, mint amilyen a „rossz Orban”, akkor ha nem tud építeni, akkor nem fog-e pusztítani; ezzel írva be örökre nevét a Történelem Urának nagykönyvébe…

Ara-Kovács Attila, a DK Európai Parlamenti képviselője írta: nézzük meg azt a politikai teret, ami az elmúlt öt évben alakult ki, s amiben Orbánnak most mozognia kell. 

1. 2015-öt már jóval megelőzően elkezdődött a Fidesz hadakozása az uniós struktúrákkal. Ez a küzdelme 2015 után azonban felerősödött; alkalmat erre a menekültválság adott, de ha nincs ez, a kapcsolatok romlása akkor is bekövetkezik.
2. Ursula von der Leyen megválasztását (2019) követően a frontok száma kibővült. Brüsszel és az „uniós bürokrácia” mellett Orbán Berlin felé is frontot nyitni kényszerült. Ez a kényszer több elemből tevődött össze: (a) A migráns-válság kapcsán a magyar fél következetesen áthárított minden terhet a németekre, miközben propagandája Németországot diabolizálta azzal, hogy másokra rá akarja kényszeríteni a kvótát. A németek egyre inkább azt érzékelték, hogy már nincs különbség Brüsszel és Berlin között Orbán ellenségképében. (b) Manfred Weber bizottsági elnökké való megválasztásának a megakadályozása, a Fidesz EPP-tagsága körüli vita és a tagság felfüggesztése, megromló kapcsolata a német politikában befolyásos CSU-val, Orbán addigi legfőbb német támogatójával, megint csak kijózanítólag hatott Berlinre – és ez esetben – Münchenre is. (c) Az év elején Berlin lassan készülődni kezdett az uniós elnökség átvételére Horvátországtól, és az (a) pontban foglaltak, valamint a Covid-válság, s a gazdaság megmentését célzó pénzügyi tervezés során az Európai Parlamentben olyan határozott – és többséggel rendelkező – Fidesz-ellenesség alakult ki, amit a németek nem hagyhattak figyelmen kívül. (d) Az uniós büdzsé összeállítása rengeteg kompromisszumot igényelt, melyek során a németek olyan rész-csatákat kényszerültek vívni, amelyeken minduntalan a lengyelekbe és főként Orbánba ütköztek. Mindennek következtében annak a kompromisszumos javaslatnak, amely a jogállamisághoz kötné a kohéziós alapokban lévő pénzek, mi több, még a covid-segélyek kifizetését is, főként a német kancellárián nyert végleges formát, s benne van Merkel eltökélt szándéka, hogy ezt az ügyet még a német elnökség alatt (december 31-ig) lezárja.
3. Azzal, hogy tegnap elhangzott Orbán politikai vétója az említett megállapodással kapcsolatban, megakad mind a költségvetés működése, mind pedig a covid-segélyek folyósítása. Ezt követően Orbán – Brüsszel és Berlin után – már mind a 24 uniós tagországgal szemben frontot nyitott. Ha eddig, mondjuk egy ciprusi vagy máltai – a távolság okán – legyintett mindarra, amit Orbán saját országában összegarázdálkodik, ez után biztosan feladja „semlegességét”.
4. Budapest kapcsolatai a környező államokkal soha ilyen rosszak nem voltak. Egészen ellenségessé vált a viszony Kijevvel és Bukaresttel. Kifejezetten hűvös Pozsonnyal, és igen-igen „cserbenhagyásos” Béccsel. Míg Schüssel volt a kancellár, Orbán bármilyen disznóságban számíthatott Bécsre; amióta Kurz az, egy ilyen konzervatív barát mellett ellenségekre már nem is lenne szüksége.
5. A Visegrádi Négyek egy ideje teljesen széthullóban vannak; Orbán és Kaczyński vétója megpecsételte ezt a széthullást. Szlovákiának és Csehországnak épp úgy nagy gondokat okoz ez a vétó, mint bármely más uniós államnak, melynek szüksége van az uniós forrásokra.
6. Január-február óta az a benyomásom: egyre inkább romlanak a magyar-orosz kapcsolatok. Az okokat nem lehet tudni, de rengeteg rész-információ egy irányba mutat, kezdve attól, hogy a paksi bővítés nem halad előre, egészen addig, hogy Orbán tavaly és idén nagy tételben német fegyvereket vásárolt (és már nem oroszokat).
7. Orbán „elvesztette” az amerikai elnökválasztást. Senki sem kérte, Trump sem, hogy ilyen mélyen beleártsa magát az ottani bizonytalan kifejletbe, de megtette. Ha nem teszi, még esélye lehetett volna arra, hogy a kapcsolatok megmaradnak a hűvös távolságtartás szintjén, most azonban erre már nem lehet számítani
8. Ma is érvényes az a kínai politikai megfontolás, hogy „Távoli tüzeket, közeli vizekkel nem lehet eloltani” (Teng Xiao-ping). Orbán számíthatott Xi Ji-pingre, amíg az a kínai érdekeket támogathatta az unióban; ma a teljesen elszigetelt, sőt karanténba került Orbán esetleges közbenjárásai Kínának csak ártanának.

Ezzel a kör lassan bezárul.

Figyeljünk oda erre alaposan, mert a történelemben ritkán látni ilyen vegytiszta és tanulságos sorsrontást. Majd bukást.

Ha vétóról van szó, akkor érdemes visszamenni a történelemben, mert a jelen politikai reflexeit öntudatlanul is befolyásolja a kelet-közép-európai múlt. Kezdjük ott, hogy a nemzeti/vallási tradíciók hívei számára a populizmust törvényesíti a „kisnemesi nacionalizmus” évszázados hagyománya. Az ő szemükben a populisták nem „maffiaállam”-ot működtetnek, hanem az „ősi” hűbéri viszonyrendszerhez térnek vissza: „A familiaritás már a nevében is egyfajta archaikus-patriarchális kapcsolatra utal … Igaz, a familiáris nem borult ura lábaihoz, mint keleti kollégája, de nem is játszotta el az alárendeltségen belül is megőrzött emberi méltóságnak azt a szimbólumjátékát, amit nyugati kollégája…Bárhova tekintünk, a „nyugatias” szerkezetek mindenütt megvannak, csak éppen valamilyen mértékben deformáltak,; hol csonkák (mint például a városok), hol aránytalanul túlburjánzók (mint éppen a nemesség)…a magyar középkor a Nyugatra jellemző egy százalék körüli arány helyett egy sokkal tömegesebb, a népesség mintegy 4-5 százalékát (Lengyelországban talán a 7-8 százalékát) kitevő nemesi masszát hagyott az újkorra, benne azzal a parlagian műveletlen, de kiváltságolt szellemmel eltelt kisnemességgel, melyet Bibó István teljes joggal „az újkori magyar társadalmi fejlődés legkártékonyabb jelenségének” nevezett. … E térség nemességének – orosz kollegáitól eltérően – intézményrendszeren alapuló világos és pontos elképzelése volt arról, hogy az állam corpus politicumában ő „képviseli az országot”, „az ország szabadságát”; elképzeléseinek egyoldalúsága annak arányában fokozódott, ahogy a válság megnövelte hatalmát parasztjai felett, a városokat pedig lesújtotta.” Még egy adalék a nemesi nacionalizmus nemzetre életveszélyes szűklátókörűségére: „Még egészen frissek a hantok a mohácsi tömegsírokon, még azt „várnánk el” a történeti köztudatunkban Mohácshoz fűzött asszociációink alapján, hogy az egész országot valami döbbent gyász és önmarcangoló felelősségkeresés bénítja meg, amikor 1526 novemberében Székesfehérvárott lezajlott országgyűlés forrásaiból valami egészen más atmoszféra bontakozik ki. Az összegyűlt nemesek táguló kebellel és magabiztos optimizmussal, harsány jókedvvel kontráznak a pártvezér Webőczi gyakori „Uraim, magyarok!” megszólítással tarkított szónoklataihoz, hogy végre „nemzet” királyt választhatnak…Szapolyai János személyében. „Tudjátok, mennyi szolgálatot tett a vajda úr nektek, magyarok – így Webőczi - ;hálátlanok akartok-e lenni iránta?” „Nem akarunk!” – zúg a nemesi gyülekezet válasza… majd a jelenlevők üdvrivalgásban törnek ki, amikor Werbőczi az 1505. évi rákosi végzés egy sokpecsétes példányát – a fikciókban és dikciókban kimerülő nemesi nacionalizmus e „magnum chartáját” – teátrális mozdulattal egy lándzsa hegyére tűzve, akárcsak egy zászlót, meglengeti a fejek fölött, a jelen levő lengyel követ pedig jelentésében így summázhatja összbenyomását:”a magyarok úgy érzik magukat, mintha újjászülettek volna.” Az időpont tehát 1526 novembere, pár héttel a Magyar Királyság bukása után - ennyit a nemesi nacionalizmus valóságismeretéről.

Nem volt bölcsebb a nemesi nacionalizmus a lengyel-litván rendi köztársaságban sem, ahol „mivel nem alakult ki örökös főrend Lengyelországban, a szejmben /országgyűlésben/ minden nemes szavazat ugyanannyit ért…A nemességet alanyi jogon megillette a „liberum veto” joga, azaz a korlátlan vétó joga, mellyel az egybehangzó döntések meghozását kívánták biztosítani…” Sajnos éppen a vétók okozta döntésképtelenség okozta a független, ám vészesen meggyengült lengyel állam bukását és nagyhatalmak közti felosztását.

Ma Magyarország és Lengyelország az Európai Unióban, - a rossz nemesi nacionalizmus hagyományaiból következően is - vétójukkal a kontinens egységét és döntésképességét ássák alá!

Idézetek sorrendben:

Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról; Magvető, 1983 – 63-64 old.,77. old

Szűcs Jenő: Nemzet és történelem; Gondolat, 1974 – 563-564. old.

D.Fekete Balázs: Köztársaság és anarchia, a lengyel nemesi Köztársaság bukása a királyi hatalom korlátozásának tükrében; Regnum! portál

A katolicizmus számára a szex nem volt kiemelt téma, mivel a klérus felsőpapsága, "arisztokráciája" maga sem volt különb a "nem-egyházi" arisztokráciánál és annak szokványos feslettségével. Így a nemi eltévelyedések bocsánatos bűnnek, amolyan hóbortnak számítottak, amelyek gyónás és penitencia után jelentőségüket vesztik. Meg különben is, a felső kaszt előjogának számított nemcsak a köznép gazdasági kiszipolyozása, de a szolgálónők, az apródok, az énekkaros és ministráns kisfiuk szexuális kizsákmányolása is. Köztudott, de említésre méltó ezen a helyen is, hogy nem véletlenül létezik a "misszionárius póz" a szexben…

A szüzességnek általában nem volt jelentősége csak a tiszta vérvonalat ápolni szándékozó nemesi házasságok esetében, de később változott a helyzet és felértékelődött a puritán polgári/kispolgári körökben. Az esküvő egyre inkább elvesztette transzcendens jellegét, és olyan ügyletté vált, amelyben a házasulandó férfi romlatlan árut, szűz „eladó lányt” akart.

Európában a szex és vad kicsapongás kora alapvetően az arisztokrácia bukásáig, tehát a Nagy Francia Forradalomig tartott. De a polgári fejlődés által nem érintett kis hézagokban továbbra is fennmaradtak a kicsapongások a maszkos karneváltól, a kukoricafosztás és táncház utáni "hempergőzéseken" át a magyar parlamenti képviselők elit bordélyáig...

A katolikus egyház ebben a folyamatban vészesen lemaradt, hiszen számára idegenek maradtak a polgári, puritán erkölcsök. Mivel a tradicionális társadalmak szellemiségét a legutóbbi időkig, Ferenc pápáig, a katolicizmus képviselte ezért az egyház önmagára nem vonatkoztatta a polgári-puritán szexuális tabukat; tere maradhatott a homoszexualitásnak mind a Vatikánon belül és kívül, mind a gyerekek abúzálásának.

A Ferenc pápával kezdődő modernizálódási folyamat szembe találta magát a kelet-közép-európai klerikális őskövületekkel. Így aztán a feudális (és már kevésbé szexuális) előjogaikat érvényesíteni szándékozó magyar és lengyel egyházak természetes szövetségesei lettek a magukat "keresztény-nemzeti konzervatívnak" hazudó populistáknak, mert mindkét oldalnak érdeke lett az Egyház által megszentelt, merev társadalmi hierarchia újrateremtése.

Ebben a kurzusban a közös ellenséget, - a liberalizmust - szexuális oldalról próbálják hitelteleníteni, és közben magukat olyan erkölcsi magaslatokba emelni, ahol már támadhatatlanokká válnak.

Egymásra találtak tehát a hatalomért bármire képes fideszes populisták és a hatalomért bármire képes egyházak és immár együtt, közös erővel viszik végromlásba Magyarországot… ha hagyjuk.