Amikor nem egyszerűen a hatalmat, hanem a teljhatalmat akaró pártvezetés, - puccs-szerűen, vagy a parlamenti többség birtokában – ellenőrzése alá kívánja vonni országának lehető legtöbb politikai, jogi és gazdasági erőközpontját, hogy azokat a pártvezetés és az ahhoz közelállók nem a lakosság hosszú távú érdekeinek, hanem saját önző céljaiknak megfelelően használják fel, akkor „belső gyarmatosítás”-ról beszélünk.

Ezen az sem változtat, ha eközben a gyarmatosítókhoz hasonlóan civilizációs, vagy nemzeti érdekről, illetve a vallás terjesztésének szent küldetéséről papolnak.

Azért veszélyesebb a belső gyarmatosító a konkvisztádornál, mert az idegen hatalom képviselője felismerhető, viszonylag könnyű vele szemben függetlenségi háborút indítani, de a belső gyarmatosító nemcsak az „ellenség-felismerő” képességünket képes megtéveszteni, hanem még a szabadságharcos jelszavainkat is kisajátítja!

A maximum 150 fős, vérségi kötelékeken alapuló, nagycsaládi-törzsi együttélési forma felbomlása óta a civilizáció (a szó eredete a latin civis=városlakóra utal) célja a hajdani közösség visszaállítása egy magasabb szinten, annak ellenére, hogy megszűnt a vérségi kötelék és az érintett lakók száma nagyságrendekkel több a faluközösség létszámánál.

A rokonsági kapcsolatok nélküli szervetlen városi tömegek megfékezése, munkába állítása és virtuális közösséggé szervezése a „mézesmadzag és korbács” pedagógiával érhető el.

A „mézesmadzagot” a biztonságot nyújtó, az isteni tekintéllyel felruházott közösség, valamint a közösségi hierarchián belül szilárd hely képezte. Értelemszerűen a „korbács”-ot pedig az ebből való kiűzetés: a száműzés, bebörtönzés és a kivégzés jelentette.

Az állam és a vallás szerves egységére utalt már Thomas Hobbes is: „épp az istenre volt szükség ahhoz, hogy létrejöhessenek új intézményeikkel az első államtársadalmak. Ezért van, hogy a teista vallások egyúttal oly gyakran intézményesült vallások is. Isten trónusa volt az a középpont, amely körül az egész államélet forgott. Az isteni tekintély volt minden későbbi nyilvános tekintély forrása, a szentség birodalma volt az első nyilvános térség, az istentisztelet az első nyilvános szertartás.

A szentség és a nyilvánosság közti ősi kapcsolat egészen a felvilágosodás koráig kitartott. Csak ekkor kezdtek amellett érvelni a liberális demokrácia első teoretikusai, hogy a két szférát el kéne választani egymástól. Ők győztek – de olyan világot hagytak ránk örökül, amelyben a vallás mindinkább magánüggyé, az állam piactérré, Isten pedig problematikussá vált.” (Don Cupitt: Eltűnt Istenek nyomában, Kulturtrade Kiadó, 1997 – 21.old.)

Azért válhatott „magánüggyé” a vallás Európában, mert az elvileg világnézetileg semleges nemzetállam teljesen magához ragadta a „mézesmadzag-korbács” technikát. A világiassá váló államokat a honvédő és nemzet hivatástudat ethosza hatotta át, ily módon a náci Németországot az árja faj védelme a zsidó „világuralommal” szemben; a Szovjetuniót és a népi Kínát a népek felszabadítása a kapitalista bérrabszolgaság és a gyarmati rendszer elleni harcban, valamint az Egyesült Államokat a demokratikus szabadságjogok és a szabad-kereskedelem képviselete a világban stb.

Amiképpen az első világháború után győzött a „nemzetek önrendelkezése”-elve és eltűntek a még nyomokban szakrális tekintéllyel is rendelkező monarchiák, olyképpen 21. század elejére a nemzetállamok váltak instabillá a globalizmus miatt. A Földet behálózó világkereskedelem, a tőzsdei-pénzügyi rendszer és globális kommunikáció a nemzetállamokat a nagy multinacionális vállalatokkal egyenlő, vagy olykor gyengébb erőközpontokká zsugorította. A megrendült nemzetállam ellenreakciója a populizmus volt, amelyben az állam-nacionalista elit felkorbácsolva a lakosság „vérségi” kötelékként átélt hazafiságát és idegenellenességét magához ragadta a hatalmat. „Bergsontól tudjuk, hogy zárt társadalomban statikus, nyitott társadalomban viszont dinamikus moralitás és vallás van. /…/ A zárt társadalom olyan embercsoportban mutatkozik meg, amelynek tagjai a gondolkodás és cselekvés képességét jobbára csak arra használják, hogy folytonosan készek legyenek védekezésre vagy támadásra, vagyis készek a harcra olyan emberekkel szemben, akik más csoporthoz tartoznak, és akik ezért ellenségnek minősíttetnek.” (Deák Dániel: Másként hinni, Élet és Irodalom – 2019. február 15.)

A populizmus hajlamos tehát „zárt társadalmi” vallási felfogást összekapcsolni a „körkörös védelem”-re berendezkedő zárt hadiállammal. A következő száz év története arról fog szólni, hogy a világ széthull-e darabokra; „Nekünk mi vagyunk az első!” típusú államokra, vagy egységessé válik. Az egységesség nem jelent identitásvesztést! A történelem azt bizonyítja, hogy rengeteg etnikum, vallási áramlat képes volt megőrizni a sajátosságait évszázadokon, évezredeken keresztül a kevert kultúrájú birodalmakban.

Viszont új „mézesmadzag/korbács” technika van a láthatáron az IT, a digitális alapú társadalmi kontroll és közösségképző rendszer. A berendezések már elkészültek, tudni lehet, hogy Kínában a pénzben kifejezhető büntetés/ösztönzés mellett és helyett megjelent a hasonló célt szolgáló pontrendszer. Ez a technika ma a másfél milliárd (!) lakosú ország autoriter rendjét hivatott szolgálni, de ezért nem a technika a hibás.

Én egyetértek Haririvel, aki azt mondta egy interjújában, hogy „ha megfelelő módon használjuk őket, az új technológiák nagyszerű társadalmakat eredményezhetnek. Az embereket felszabadíthatja a betegség és a kemény munka terhétől, és mindenki képes lehet felfedezni és kiteljesíteni az igazi potenciálját. A biotervezés így nemcsak egy szűk elit tökéletesítésével foglalkozna, hanem az összes ember gyógyításával. A mesterséges intelligencia valóban sok munkahelyet meg fog szüntetni, de az így keletkező profitot arra is lehetne fordítani, hogy mindenki hozzájusson az alapszolgáltatásokhoz, és mindenki követhesse az álmait, akár a művészetben, a sportban, a vallásban vagy a közösségépítésben.”

(Kolozsi Ádám: „A demokrácia nem éli túl a technológiai forradalmat”

- interjú Yuval Noah Harari-vel, Index /2018.09.20.)