A katolicizmus számára a szex nem volt kiemelt téma, mivel a klérus felsőpapsága, "arisztokráciája" maga sem volt különb a "nem-egyházi" arisztokráciánál és annak szokványos feslettségével. Így a nemi eltévelyedések bocsánatos bűnnek, amolyan hóbortnak számítottak, amelyek gyónás és penitencia után jelentőségüket vesztik. Meg különben is, a felső kaszt előjogának számított nemcsak a köznép gazdasági kiszipolyozása, de a szolgálónők, az apródok, az énekkaros és ministráns kisfiuk szexuális kizsákmányolása is. Köztudott, de említésre méltó ezen a helyen is, hogy nem véletlenül létezik a "misszionárius póz" a szexben…

A szüzességnek általában nem volt jelentősége csak a tiszta vérvonalat ápolni szándékozó nemesi házasságok esetében, de később változott a helyzet és felértékelődött a puritán polgári/kispolgári körökben. Az esküvő egyre inkább elvesztette transzcendens jellegét, és olyan ügyletté vált, amelyben a házasulandó férfi romlatlan árut, szűz „eladó lányt” akart.

Európában a szex és vad kicsapongás kora alapvetően az arisztokrácia bukásáig, tehát a Nagy Francia Forradalomig tartott. De a polgári fejlődés által nem érintett kis hézagokban továbbra is fennmaradtak a kicsapongások a maszkos karneváltól, a kukoricafosztás és táncház utáni "hempergőzéseken" át a magyar parlamenti képviselők elit bordélyáig...

A katolikus egyház ebben a folyamatban vészesen lemaradt, hiszen számára idegenek maradtak a polgári, puritán erkölcsök. Mivel a tradicionális társadalmak szellemiségét a legutóbbi időkig, Ferenc pápáig, a katolicizmus képviselte ezért az egyház önmagára nem vonatkoztatta a polgári-puritán szexuális tabukat; tere maradhatott a homoszexualitásnak mind a Vatikánon belül és kívül, mind a gyerekek abúzálásának.

A Ferenc pápával kezdődő modernizálódási folyamat szembe találta magát a kelet-közép-európai klerikális őskövületekkel. Így aztán a feudális (és már kevésbé szexuális) előjogaikat érvényesíteni szándékozó magyar és lengyel egyházak természetes szövetségesei lettek a magukat "keresztény-nemzeti konzervatívnak" hazudó populistáknak, mert mindkét oldalnak érdeke lett az Egyház által megszentelt, merev társadalmi hierarchia újrateremtése.

Ebben a kurzusban a közös ellenséget, - a liberalizmust - szexuális oldalról próbálják hitelteleníteni, és közben magukat olyan erkölcsi magaslatokba emelni, ahol már támadhatatlanokká válnak.

Egymásra találtak tehát a hatalomért bármire képes fideszes populisták és a hatalomért bármire képes egyházak és immár együtt, közös erővel viszik végromlásba Magyarországot… ha hagyjuk.

Egyszerűen nem értem, hogy miért olyan fontos a nemi szerepek témaköre az egyházaknak és a politikának? Nem értem, hogy jönnek ahhoz a papok, rabbik és a muftik, hogy beleszóljanak abba, hogy ki, kivel, mikor közösülhet, vagy nem közösülhet? Vagy abba, hogy legyen-e fitymája egy kisfiunak, vagy csiklója egy kislánynak?

A vallásnak nem erről kellene szólnia!

De mintha a hatalom-mániás papok és politikusok rögeszméje lenne az életmódunk és emberi kapcsolataink "túlszabályozása"! De szó sincs rögeszméről, hanem csak arról a manipulációs technikáról, hogy a közfigyelem középpontjában még véletlenül se a közerkölcs hanyatlása, a korrupció, a hatalmi visszaélések álljanak, hanem a magánerkölcsi kérdések és az ezekért érzett bűntudat.

A bűntudatos embernél nincs alázatosabb alattvaló...

• Olyan társadalom az ideálom, amelyben mindenki kap alapjövedelmet, ami csak arra jó, hogy mindenkinek legyen fedél a feje felett, tudjon mit enni, kiválthassa a gyógyszerét és ne fagyjon meg a saját otthonában.
• Amennyiben az iskola jól végzi a dolgát, akkor a tanulókat érdeklődővé és ambiciózussá teszi, olyan felnőtté, aki képes és akar is fejlődni. Ehhez olyanná kell tenni a munka- és az érvényesülés világát, hogy abban kizárólag a tehetség és a szorgalom számítson, semmi más. Tehát az alapjövedelmet jócskán kiegészíti az így szerzett pénzkereset.
• A jövőben „érett gondolkodású felnőttek” milliárdjaira lesz szükség, olyanokra, akiknek a munkaidő csökkenésével egyre több idejük lesz a szűkebb, családi és lakóhelyi problémákkal foglalkozni, társadalmi munkát végezni, akik a nemzeti, vallási, vagy ateista identitásuknak megfelelően képesek ápolni a kulturális hagyományokat. De az identitásuk magában foglalja a kontinensnyi óriásállamok és a világkormány iránti, - kritikától sem mentes – lojalitásukat. Ezt koronázza meg a bioszféra védelme iránti tudatos elkötelezettség.
• Az önként vállalt közösségi cselekvések nagyságát és sokféleségét - a már ma is meglévő technológiával - személyre szóló digitális pontrendszerrel lehetne jutalmazni. A digitális kontroll és ösztönzés eszközrendszerét nem szabad a zsarnoki államok kezében hagyni, arra kell törekednie a következő generációknak, hogy elsődlegesen a Bioszféra érdekeit szem előtt tartó, a Mesterséges Intelligenciára támaszkodó „bölcsekből” álló világkormány gyakorolja. A bölcsek alatt nem feltétlenül vénembereket értek, hanem a politikai, vallási érdekeken felülemelkedni képes, elismert gondolkodókat; Attenborough-féle biológusokat, informatikai szakembereket, talán egy-két nagy tapasztalattal bíró politikust stb. akiknek a feladata és jogköre a Bioszféra egyensúlyának a fenntartására szorítkozik.
• A nemzetállamokra építő, egyre tehetetlenebbé váló ENSZ helyébe lépő világkormány a „Felettes Én” szerepét játszhatná az emberek, civilizációk felett mind a reális, mind pedig a digitális térben!

Ha azt a rendszert keressük, amely a leginkább kedvez a döntésképes, innovatív, a kis közösségtől egészen a Föld nevű bolygóért is felelősséget vállalni kész felnőttek tömeges „előállításához”, akkor ez a liberális rendszer.

Ha azt a rendszert keressük, amelyben nem az égiek, vagy a hatalmasságok megtorlásától való félelem mozgatja az embereket, hanem a személyes érdekeltség felkeltése, a szabad véleményalkotáson és szabad közösségválasztáson alapuló együttműködés, akkor ez a liberális rendszer.

A liberalizmus piaci logikájú: tehát közel egyenlő felek közti olyan „hoci-nesze” ügyleten és konkurenciaharcon alapul, amelyeket szerződésekkel és független bíróságokkal korlátoznak. Ezt a kereskedelmi modellt ültették át a polgári filozófusok és jogászok a politika színterére: a politikai érdekképviseletek, vagyis a pártok, a kormányzás és hatalom érdekében vetélkednek a „vevők”, vagyis a választópolgárok voksaiért és kegyeiért. Amennyiben nem csinálják jól a dolgukat, akkor a „vevők/állampolgárok” leváltják őket. A politikai játékszabályokat előre kell rögzíteni, méghozzá közös megegyezéssel, - már csak ezért sem legitim az orbáni „Alaptörvény”, amelyet nem előzött meg sem érdemi vita, sem jóváhagyó népszavazás - a bíróságok, az alkotmánybíróság feladata a törvények betartásának, így a végrehajtó hatalom ellenőrzése.

Mind a baloldalon, mind a jobboldalon a vannak olyan polgári irányzatok, amelyek elfogadják a liberális hozzáállást, ugyanakkor az utóbbi 150 évben többször előfordult lázadás vele szemben a forradalmi baloldaltól az ellenforradalmi jobboldalig. Ennek hátterében mind az egyes emberek, mind a tömegek iránti bizalmatlanság áll. Ha a hatalom szerint az Ember könnyen kerülhet a Gonosz („a kommunisták, fasiszták, Soros” stb.) hatása alá, vagy eleve rossz és bűnös, akkor a minden eszközt be kell vetni az „Ember” lelkének megmentésére a vallás, az ideológiai átnevelés, vagy ha másképp nem megy, akkor a példás büntetés révén.

Az egy más kérdés, hogy az utóbbi negyven évben a kapitalizmus „neoliberális” irányba mutálódott azzal, hogy olyan senki által nem ellenőrzött globális pénzügyi rendszert hozott létre, amely a vagyoni különbségek indokolatlan növekedésével kiváltotta a nemzetvédelemre, illetve vallásvédelemre hivatkozó nacionalista, bezárkózó populista reagálást. Egyben azt is, hogy korunk minden Trumpja, Putyinja, Erdoganja és Orbánja ne is akarjon semmilyen nemzetközi szervezet által gyakorolt kontrollt; se WHO-t, se NATO-t, se Európai Uniót!

A fejlődés iránya viszont minőségileg új, egyre inkább mátrix jellegű, mesterséges intelligenciával hatékonyabbá és átláthatóbbá tett transznacionális szervezetek felé mutat. Új nagyhatalmi pólusok jönnek létre – ezek közt reményeim szerint az önálló, erős és egységes Európai Köztársaság – amely pólusok közt kialakuló kommunikációs, gazdasági, pénzügyi, egészségügyi és környezetvédelmi együttműködésen múlik az emberi faj fennmaradása.