A magyarságot önismereti terápiára kéne beíratni, mert nem tudja önnön nagyságát reálisan felbecsülni, képtelen józanul felmérni a helyét és a lehetőségeit a világban, de már 100-150 éve!
Éretlen kamaszként hol jelentéktelen áldozatnak tünteti fel magát amelyet a bűnös "felnőtt" nagy nemzetek eltaposhatnak, hol a világnak, vagyis "Isten kalapjának" kitüntetett helyének képzeli magát; bokrétájának, ha nem egyenesen a fő csakrájának!
Most csak annyit mondok, hogy normálisak is lehetnénk, önképünkben közelítve a Portugál-Belgium-Dánia nagyságrendhez és ezzel együtt a polgári megállapodott önbizalomhoz.
De mi mindig kitűnni vágyunk, fontosabbnak és értékesebbnek kívánván mutatni magunkat a külvilág felé, mint amilyenek valójában vagyunk.
A nacionalizmusunk, pont olyan heves és agresszív, mint az utódállamok sovinizmusa, mivel sajnos semmilyen kormányzati és diplomáciai bölcsességet nem halmoztunk fel az "ezeréves államalkotó nemzeti lét" folyamán; elégedetlenek voltunk az Osztrák-Magyar Monarchiával, vonakodó szövetségesei voltunk mind a náci Németországnak, mind a Szovjetuniónak és most kígyót-békát kiáltunk a nyugati világra, amelynek részét képezzük.
Mi lenne, ha megbékélnénk magunkkal és végre valahára "kitalálnánk Magyarországot", de még inkább a magyar jövőt?

Magyarország előrelátható elszegényedése miatt, amely abból fakad, hogy a kormány piac-ellenes és a jogbiztonságot veszélyeztető szeszélyes politikája elriasztotta a külföldi befektetőket. Viszont az eközben szemérmetlen módon, „kegyúri” osztogatás eredményeképpen létrejött „haveri kapitalizmus” képtelen boldogulni a világpiacon. Tehát, amint megszűnik 2020-tól „Brüsszel” anyagi támogatása, egyre gyorsuló ütemben fog elsorvadni a gazdaság és a magyar állam.
Ebben a helyzetben, talán most van az utolsó esély arra, hogy, az euró-övezet tagja legyünk és ne szakadjunk le tovább, brutális módon a „mag-Európáról”.
Az utóbbi időben tartott nyugat-európai választások eredményei azzal kecsegtetnek, hogy az Európai Unió a közeljövőben kilábal a válságaiból és akkor teljes tisztán előttünk áll majd a kérdés: akarunk-e a világ legnagyobb piacának haszonélvezője lenni, vagy kimaradunk az euró-zónából és ezzel kívül rekedünk a fejlődésen, a biztonságon és nem élvezzük a továbbiakban a gondolatszabadság európaias vívmányait.
AKINEK FONTOS AZ EURÓPAIAS MAGYAR JÖVŐ, AZ TÁMOGASSA AZ EURÓ BEVEZETÉSÉT!

Soros olyan mint Széchenyi: a saját vagyonából nyugatias szellemiséget hordozó intézményt hozott létre.
Mi itt a probléma?:)

Az is közös bennük, hogy mindketten megbánták a kezdeti idealizmusukat: Széchenyi úgy gondolta, az öngyilkossága előtt, hogy ha ő nem indítja el a Reformkort, akkor nincs sem szabadságharc, sem forradalom, és nincs világosi fegyverletétel sem. Soros meg azon meditálhat, hogy milyen fideszes kígyófajzatokat dédelgethetett a keblén...

Épp most folyik a TV-vita a globalizmussal szembeni a nemzeti bezárkózást hirdető, defenzív politikát hirdető Le Pen és a világra nyitott, siker-orientált és hiper-profi Macron közt.

Istenem, mikor jön egy világosfejű és meggyőzően érvelő magyar "Macron" aki lemossa a nemzeti érzelmekkel manipuláló, de a nemzet jövőjét meghatározó kérdésekben teljesen amatőr magyar Le Pen/Orbánt"?!

A hatalomban lévő magyar jobboldal nem hisz abban, hogy létezne objektív igazság. Nem hisz sem a pártatlanságban, sem az arra való törekvés értelmében.
Azt sulykolja a közmédiában, a sajtóban és az iskolákban, hogy aki a magyarországi jobboldali ideológia szerinti „nemzeti érdek”-kel nem azonosul, vagyis nem hatja át a nemzeti elfogultság és önzés szenvedélye az minimum idegenszívű, de inkább hazaáruló.
Márpedig a polgári társadalomban fontosak a mindenkire vonatkozó törvények (nincsenek törvények felett álló politikusok és egyházak), az oda-vissza történő információáramlás (mivel a szólásszabadság segít a problémák korai felismerésében) és az objektivitásra való törekvés, mert csak a szubjektivitást kizáró tárgyilagosság vezet az igazság megismeréséhez és a „normális” társadalmi-piaci ügymenethez. Márpedig a józan döntésekhez szenvedély-mentes bölcsességre van szükség!
Mivel az Orbán körüli, vidékről felkerült Fidesz vezetők nem a munka és a piac világában szocializálódtak, ezért a világlátásukat befolyásolta a gyerekkoruk falusi konzervativizmusa, a rendszerváltozást követő politikai sakkjátszmák, de leginkább a nemzetek szimbolikus csatái; a sport és benne különösen a futball világa. A futball az a metafora, amelyben a politikát értelmezik a döntéshozóink. A választók közti sikerének ez is a titka, hogy ezt az allegóriát - hogy olyképpen küzdünk a nemzetközi politikai porondon, mint a nemzeti válogatott a külföldi ellenfeleivel – ezt minden magyar futball iránt érdeklődő világosan érti (az ötletgazda persze Berlusconi volt).
Orbán Viktor önmagát, és őt a hívei „csodacsatárnak” képzelik és elvárják minden „rendes magyar embertől”, hogy szurkoljanak neki, mert hiszen ő a nemzetet reinkarnáló „csapatkapitány” és amúgy is tudvalevő 2006. október 23-a óta, hogy a szurkolói fanatizmus mekkora energiákat, indulatokat szabadíthat fel.
Ugyanakkor az „elfogultság” kívánása egyben a gyöngeség bevallása. Mivel gyerekként kiszolgáltatottak vagyunk ezért szükségünk van a szülők elfogult szeretetére. Később, főleg ha nem vagyunk sikeresek, ha nem tudunk a saját lábunkra állni, akkor vágyunk a gondviselő állam segítségére. De az állami függőség önállótlan személyiségeket eredményez, akikben nincs sem vállalkozó szellem, sem öntudatosság.
A jelenlegi magyar intézményrendszer a „közszolgák” engedelmes és igénytelen hadát gyarapítja. Ellene hat a felnőttesen, tehát „nem-elfogultan” gondolkodó, kritikus és önkritikus, de emberi tartással rendelkező individuumok, értsd „civilek” kifejlődésének. (Az Orbán rendszer ki nem állhatja, hogy a „nemzeti válogatott” mellett - az állammal összenőtt, mindenben lojális egyházi segélyszervezetek konkurenseként - felbukkanó amatőr és önfejű civil „csapatok”-at. Inkább szűnjön meg a szociális háló, de ne vigyék el a „show-t”, mint például a Blaha téri ételosztásnál, a „nem-nemzeti” civil szervezetek).
Két természeti kincsünk közül a jó minőségű földre alapozó mezőgazdaság lélegeztető gépen van, a másik kincsünk; az emberi tőke most értéktelenedhet el, ha nem változtatunk a dolgokon!

 Vannak olyan hitek és hiedelmek, amelyek elhalnak az őket képviselő generációk kiöregedésével, de vannak, amelyek alakváltozó módon vissza-visszatérnek a történelem folyamán. Ezek szerencsés esetben erőt adnak, de vannak olyan eszmék, amelyek szellemi csapdát állítanak a későbbi nemzedékeknek. Ilyen a magyar kultúrkörben a „kurucos nacionalizmus”.

Az eredete különös, mert visszamegy a Dózsa-féle parasztháborúhoz. Eredetileg az oszmán-török fenyegetés miatt, pápai áldással kísért keresztes háborúhoz toborozták az embereket a ferences rendi szerzetesek. Nagy valószínűséggel ide vezethető vissza a „kuruc” szó megszületése, a kereszttel kapcsolatos latin „cruxifix” kifejezéshez.

Több mint száz évvel később, paradox módon a Habsburg-ellenes, tehát törökbarátként is felfogható felkelés résztvevőit hívták kurucoknak. A „kurucosság” mindazonáltal egy szociálisan vegyes összetételű népi-vallásos, de főleg önvédelmi megmozdulás volt a Habsburg-katolikus elnyomással (és részben a törökök elől menekülő, de vadul terjeszkedő szerbekkel szemben).

Pár évtizeddel később a Habsburgokkal szembeni ellenállás egészen más alakot öltött. Mária Terézia és II. József uralkodási idejére a magyar nemesi rend betagozódott a monarchiába. Mivel a modern, etnikai alapon álló nemzet fogalma csak a nagy Francia Forradalom idején alakul ki, ezért akkoriban természetszerűleg csak nemesi nemzetről beszélhetünk. Ez a magyar nemesi nemzet az, amely abban a háborús időszakban inkább az „életét és vérét” ajánlja fel Mária Teréziának, mintsem hogy egy árva garas adót fizessen a császári kincstárnak!

Ezt a 18. századtól a 20. század elejéig tartó, Béccsel szembeni ellenállást hívjuk közönségesen „kurucosnak”.

A kurucos ellenállásnak ebben a korai szakaszában a magyar nemesség a nemesi adómentességek és kiváltságok megőrzése érdekében makacsul ellenállt a felvilágosult abszolutizmus - többek közt a köznép helyzetét is javító - minden nyugat-európaias modernizációs törekvésének. A függetlenségpártiak később állandóan Bécs „gyarmatosító” szándékának tudták be a magyar ipart ellehetetlenítő kettős vámrendszert, holott annak a kialakítása éppen a magyar nemesség kiváltságai miatt volt szükséges. Ha adót csak a magyarországi jobbágyok fizettek, de az urak soha, akkor viszont „császárságnak és magyar királyságnak” másik bevételi forrást kellett keresnie, ez volt a vámrendszeren keresztüli, gazdaságot torzító adóztatás.

A Reformkor és a Kiegyezés utáni első időszak üdítő kivétel volt a magyar történelemben, mert akkor szerencsésen összekapcsolódott nyugatias modernizáció a nemesi nemzet meghaladásával, hiszen a „császári és királyi” Magyarország minden állampolgára tagjává vált a nem-etnikai alapon létesült magyar politikai nemzetnek.

A magyar, etnikai alapú, Bécs-ellenes, függetlenség-párti politika 1895-től kezdte éreztetni a hatását. A kurucos nacionalizmus nemcsak azért volt veszélyes, mert egy európaias államalakulatot, az Osztrák-Magyar Monarchiát fenyegette széteséssel, hanem mert Magyarországot magát is!

Nemcsak a magyar szeparatizmus válhatott követendő példává, precedenssé a horvátok, románok stb. számára, hanem a veszélyt fokozta az orosz titkosszolgálat által gerjesztett pánszláv izgatás is. Be kell látni, hogy az első világháború utáni trianoni országvesztésnek nemcsak nagyhatalmi okai voltak (létrehozni a kis-antantot az Osztrák-Magyar Monarchia romjain a német militarizmus és orosz kommunizmus ellen), hanem a magyar „kurucos” nacionalizmus is!

1920-ban a kurucosság elérte a célját: Magyarország független lett, viszont megcsonkult. Nemcsak a területvesztésről van szó, hanem a kurucos nemzettudat önfelmentő és önigazoló hazugságairól is: „Trianonért a franciák, a Tanácsköztársaságért a zsidók tehetők felelőssé” és pont.

Döbbenetes módon a „kurucos nemzettudat” továbbélt a második világháború utáni időszakban. Először is a sztálinizmus csak annyiban volt internacionalista, hogy „Szovjetunió-kultusz” volt, de a „béketábor” többi országa valójában érdektelen maradt. Másodszor főleg az 1948-as centenáriumi ünnepségek kapcsán elővették a „kurucos nemzettudat” kliséit: a magyar történelem osztályharcok története abban az értelemben, hogy a szegény magyar nép állandó szabadságharcot vívott a gyarmatosító osztrák és „idegenszívű” saját arisztokráciájával szemben. Aztán a manipulációs célzattal felmelegített kurucos nacionalizmus bumerángként vágott vissza 1956-ban, amikor az elnyomó Habsburgok könnyen behelyettesíthetők lettek az oroszokkal és az idegenszívű kommunistákkal.

Ma a leegyszerűsítő kurucos nemzetfelfogás, a nemzeti szuverenitás ürügyén továbbra is destruktív szerepet játszik. Ha virtust lehet csinálni az Európai Unió meggyengítéséből, a Brüsszel-ellenességből – akkor ez vagy politikai rövidlátásról, vagy a nemzet valódi érdekeinek a semmibevételéről tanúskodik.

A Fidesz-KDNP kurucos nacionalizmusa lehet, hogy nagy múltra tekint vissza, de ha tovább folytatódik annak végzetes következményei lehetnek az országra nézve.

Igaza volt Nietzsche-nek a nyugati keresztény civilizáció válságával kapcsolatban, igaza volt Max Webernek abban, hogy a modernitással a nyugati világ „varázstalanná” vált; eltűntek az életünket végigkísérő „mesék” és maradtak a világ, illetve az élet céltalanságát és abszurditását tükröző szemléletek. Isten és a szakralitás hiányát a 20. századi parancsuralmi rendszerek; a nácizmus és a kommunizmus, vezérkultusszal és a „modern tiszta” közösség kialakításával kívánták pótolni, amelyek egyfelől a fajok élet-halál harcának, másfelől osztályharcnak álcázott borzalmas háborúskodásba torkolltak.
Ma már elmondható, hogy a 2. világháború utáni kor győztese az amerikai hegemónián alapuló euro-atlanti fogyasztói társadalmi modell lett. Ennek eredménye lett a világkereskedelem (globalizmus), a kulturális sokszínűséget elfogadó tolerancia (multikulturalitás) és a világiasságot önkéntelenül is hirdető (profán) tudomány és tömegkultúra.
Új fejlemény, hogy a globalizmus révén a „Kelet” egy része nyugatiassá vált, sőt sok tekintetben (innovációk, technikai késztermékek) megelőzte a klasszikus Nyugatot. A „Kelet” másik része nem tud, vagy vallási okokból nem is akar nyugatosodni. Sőt a nemzeti és vallási identitás megőrzésének zászlaja alatt hadat üzennek a „dekadens”, „kalmárszellemű” nyugatnak.
Senkit se tévesszenek meg a tradicionális társadalmak agresszív, sokszor terrorizmusba hajló válaszai a modernitás kihívásaira, ezek nem az erő, hanem a gyengeség és az utóvédharc jelei!
A „Kelet” (amely Oroszországtól Afrikáig, a Közel-Kelettől Észak-Koreáig terjed) tehetetlen dühében folytat kardcsörtető politikát, hiszen - a hadiipart leszámítva - versenyképtelen gazdasági-technológiai szempontból. A versenyt tehát gazdaságon kívülre akarja helyezni: a vallásos értékek terjesztésére, az önellátó nemzetállamok közti rivalizálásra. De ez az irány a fejlődés veszteseinek a zsákutcája!
Orbán Viktor súlyos hibát követ el, ha a fejlődéssel szembeni reakciósság európai szószólójának a szerepét veszi fel. Ha a „Keleti nyitás” több kíván lenni új kereskedelmi kapcsolatok létrehozásánál, akkor Orbán a liberalizmus, a piacgazdaság, a tudomány elleni vak gyűlölete miatt az egész országot taszíthatja a világ fejlődésképtelen, nyomorgó társadalmai közé.
Amíg a sikeres vállalkozások és politikák a várható jövőhöz igazítják a terveiket, addig a fanatikus konzervatívok a múlt eszményeihez és beidegződéseihez. Sajnos a mereven konzervatív-hagyománykövető Fidesz-KDNP kormány alkalmatlan arra, hogy hosszú távon is sikeres pályára állítsa a magyar gazdaságot és társadalmat.
Ezért buknia kell.

Kizárólag a magyar választópolgároknak van módja békés eszközökkel, választáson leváltani a nemzetrontó Orbán kormányt. 

Akkor lehet a miniszterelnököt leváltani, ha minden Orbán-ellenes erő felsorakozik egy egységes tömbben a mostani uralkodó csoporttal szemben. Sokan azt mondják, hogy naivitás azt várni, hogy jobb és baloldali pártok, civilek és pártok összefogjanak a szent cél érdekében, pedig ezt kell tenni! Mindenkinek, aki azt gondolja, hogy Orbán rossz irányba kormányozza az országot össze kell fognia. Közös hazánknak, a magyarságnak jövője a tét, ezért az orbáni önkény megdöntéséhez a pártérdekeket alá kell rendelni a népfrontos, közös nemzeti cselekvésnek!
Egységes fellépésre van szükség, amelyet egy köztiszteletben álló vezető közfelkiáltással való megválasztásának kell követni.
A népfrontos jellegű szövetség célja Orbán és a legszűkebb vezetői garnitúrájának kiiktatása lenne a politikai életből a választási győzelem révén. Leválasztani a Fidesz szavazóbázisáról ezt az Európa-ellenes és a jogállamiságot lábbal tipró pártvezetést, illetve annak állami apparátusba ültetett támogatóit a Nemzeti Bank vezérétől kezdve a legfőbb ügyészig stb.
Az ellenzéki közös cselekvés koordinálója a „Nemzeti Népfront” vezetése volna, amely a civilek, a jobboldali/jobbikos és baloldali aktivisták mozgósításával; plakát és média felületek fantáziadús felhasználásával magyarázhatná el mindenki számára érthető módon, hogyan teszi az Orbán kormány egyre inkább élhetetlen hellyé Magyarországot az itt lakóknak.
A „Nemzeti Népfront” győzelme után alkotmányozó nemzetgyűlést kellene összehívni és új választásokat kellene kitűzni.
A Fidesz túlélhetné a választási vereséget, de a továbbiakban többé már nem a „permanens fülkeforradalom” jegyében politizálna, hanem esélyt kapna egy valóban európaias polgári-konzervatív irányvonal képviseletére.
A megosztottság biztos bukást hoz az ellenzéknek, ha viszont képesek lesznek a szövetségkötésre, akkor nagy eséllyel győzni is fognak!

A kormánypropaganda a következőképpen jár el:
1./ Hergeld fel az embereket a "nemzet védelmének" álságos jelszavával. Plakátokon, a az összes rádió és TV adón azt kell hangsúlyozni, hogy az ország maga, illetve annak "tekintélye" veszélyben van a gonosz külföldiek és magyar zsoldosaik által. (Holott a kormány nem azonos nemzettel!!! Tehát ha valaki kritikát fogalmaz meg az eszerint a logika szerint kvázi hazaárulást követ el - ez Putyin és minden más diktátor förtelmes taktikája)
2./ Állítsad be úgy a dolgokat, hogy csak a kormány és csak Orbán Viktor az, aki képes felismerni a veszélyt, csak ők képesek megvédeni a nemzetet (holott a világ két legerősebb szövetségének vagyunk a tagjai: az EU-nak és a NATO-nak).
3./ Helyezd nyomás alá a médiát: akit lehet vegyél meg, akit nem, azt fojtsad meg. ezzel együtt a szólásszabadságot is. (Így nem derül ki, hogy a kormány álproblémákkal foglalkozik ahelyett, hogy az egészségügyet, az oktatásügyet és a nyugdíjproblémákat stb. rakná rendbe)
4./ Ha így megy tovább minden 5-10 éven belül a latin-amerikai és afrikai országok szintjére süllyedünk. Állandósul a munkaerő és szakemberhiány, az állam akadozva, vagy egyáltalában nem fog működni, a pénz elértéktelenedik és a Fidesz elitből kialakul egy gazdag élősködő "arisztokrácia", miközben a lakosság 4/5-e nyomorog. A magyarkodás mindent jótékonyan elfed...és jaj annak, aki nem tapsol a hatalomnak...

"Néhány évvel ezelőtt találtam egy színes metszetet. A 18. század elején készült Tirolban. Az akkoriban gyakori nemzet-karakterológiák egyike volt. A felső sávban egymás mellett sorakoznak az akkori Európa jelentős népeinek képviselői, nemzeti viseletükben. Bal oldalt az országok adottságaira s népeinek jellegzetes tulajdonságaira vonatkozó kérdések sorakoznak, s minden nemzet alá be avannak írva a válaszok.
Arra a kérdésre például, hogy miben voltak gazdagok e nemzetek, a spanyolok földjéről azt olvassuk, hogy "termékeny", a franciákéról azt, hogy "gondosan megművelt", a németekéről, hogy "jó", a lengyelekéről. hogy "erdős". A pálmát a magyarok viszik el; az ő földjükről az áll a táblában, hogy "termékeny és gazdag".
S hogy miből van fölöslegük? A spanyoloknak "gyümölcsökből", a franciáknak "árucikkekből", a németeknek "gabonából", az angoloknak "legelőkből", a magyaroknak viszont bőséggel van "mindenből".
Amikor azonban a népek erkölcsi s más tulajdonságaira kerül sor, a sorrend megfordul. A spanyolok "nagyvonalúak" és "gőgösek". A franciák "könnyelműek", "műveltek" és "fondorlatosak". A németek "jók", "ájtatosak" és "mindenhez értenek". A magyarok viszont: "hűtlenek", "a lehető legkegyetlenebbek", "árulók", "vérszomjasak" - vagyis a lehető leggonoszabbak. Nem hízelgők ránk nézve az állathasonlatok sem. A többiek "elefántok", "rókák", "oroszlánok", "medvék", mi magyarok viszont "farkasok" vagyunk.
/.../
Ha torz a kép, akkor is megszívlelendő. Mert ugyan a tej-és mézfolyamok azóta elapadtak, és talán kegyetlenek, vérszomjasak és farkasok sem vagyunk, de adott adott lehetőségeinkkel mintha ma sem tudnánk élni. Inkább viszálykodunk és vagdalkozunk."

Hankiss Elemér: A befejezetlen ember, Helikon Kiadó 2014 - 219-220. old.