Ha leegyszerűsítjük a világot mozgató erőket, akkor két attitűd küzd egymással: a „piaci logikájú liberális” és a „nem-piaci, illiberális”.

A polgári forradalmak előtt csak az „isten által megszentelt”, gazdaságon kívüli hierarchiában gondolkodó tradicionális uralmi formák léteztek, amelyeket aztán lerombolt piaci alapú, „profán” társadalom. A kapitalizmusra az jellemző, hogy a piaci logika alapján az „eladó” sikerességét a felhalmozott vagyon és a tőke jeleníti meg, a „vevő” pedig lehet bárki, nincs vallási, politikai, faji, nemi, nemzetiségi elsőbbségek, a „pénznek nincs szaga”. Ez a szabadversenyes piaci logika vezetett a liberalizmus ideológiájához vagyis, hogy „minden ember (=vevő) egyenlő”, vannak tehát egyetemes „emberi jogok”, amelyek ugyanúgy megilletik a nőket, a más vallásúakat, a más politikai nézetet vallókat, a más életmódot, szexuális orientációt követő férfiakat és nőket, mint korábban a patriarchális társadalomban a domináns helyzetben lévő férfiakat. Ezt egészítette ki az autonómia-igény, amely egyfelől a protestáns vallás önkormányzatiságából, másfelől a modern, túlterjeszkedésre hajlamos bürokratikus állam elleni védelem okán a magánszférát védte.  „Az én házam az én váram” alapon sem az egyháznak, sem az államnak nincs beleszólása a „vevői” döntésembe, akár a vallási irányzat kiválasztásáról, akár az ateizmusról, akár a politikai választásról van szó. Ez tehát az elv.

A másik oldalon vannak a nem-piaci, gazdaságon kívüli, tehát a születési, vallási, nemzeti, életmód, nemi, illetve életkor szerint („az alacsonyabbrendű nőnek és gyereknek kuss”) osztályozó illiberális felfogások. Ennek alapvetően a zárt, hierarchikus társadalom-ideál felel meg: a vallással átitatott feudális, a tekintélyelvű nemzetállami és a szocialista-sztálinista merev hierarchikus berendezkedés. Ezek mindegyike irracionális, ami nem csoda, mert élesen szemben állnak a Felvilágosodás és az „istentelen Nyugat” Ráció-imádatával és hol a feudális múltba nyúlnak mintáért, hol az utópikus jövőbe önigazolásért.

Az illiberálisok számára a társadalom alanya nem az egyes állampolgár, hanem a nemzetállam, annak kell szuverénnek lennie a több állammal szemben, ezért számukra minden államszövetség - így az Európai Unió is - rossz dolog. A nemzetállami függetlenség elérése érdekében a társadalmat homogenizálni kell; egységes nemzettudattal, vallással és hierarchiával – hogy mindenki jó katonája/alattvalója legyen a „Hazának”, vagyis a nemzetállami szervezet csúcsán lévőknek. Ebben a logikában nincs helye az egyénieskedésnek, a „civil” megmozdulásnak; ezeket automatikusan a nemzetállam ellenségeinek „fellazító” aknamunkájának tudják be. Még a szegényekkel, elesettekkel, üldözöttekkel és menekültekkel való szolidaritás is gyanús, sőt maga után vonhatja a „hazaárulás” vádját is.

A hatalomhoz görcsösen ragaszkodó „nemzetállami politikai-bürokratikus elit” nem fogadja el, hogy lennének egyetemes jogi és morális elvek! Csak kétoldalú szövetségeket tart szükségesnek, amelynél a „belügyekbe való beavatkozás” kizárt, így az Európai Unió is csak addig elfogadható, amíg fizet. A saját játékszabályait megváltoztathatatlannak tartja még akkor is, ha ezzel egyenlőtlenséget és társadalmi válságokat idéz elő.

Mivel az illiberális államból kiküszöbölik a visszajelző rendszereket: az önkormányzatokat, a civil mozgalmakat, a szakszervezeti egyeztetést és sztrájkjogot, ezért a fék nélkül maradt rendszer könnyen vakvágányra futhat.

A „nemzetállam” néptől elidegenedett bürokratikus felső kasztja nemcsak a nemzet ellen fordulhat akadálytalanul, hanem - a környezetvédelem végzetes lebecsülése miatt - a földi Élet sokszínűsége ellen is! Ily módon a korlátolt vallásos, nacionalista illiberalizmus megfékezése nem az egyes nemzetek belügye, hanem az emberiség közös érdeke...

A "nemzetállam" a polgári köztársaság találmánya volt, előtte csak dinasztikus kormányzás folyt. A Nagy Francia Forradalom hozta létre azt a nemzetállami bürokráciát, amely a nemzetre hivatkozva, de attól függetlenül a saját érdekeit szem előtt kormányoz.

A nemzetállami bürokrácia, - főleg, ha olyan kutyaütő és harácsoló, mint a magyarországi-orbánista - könnyen dolgozhat a saját nemzete, népe ellen is.

Ezt látjuk.

Észt miniszterelnök: Lehet, hogy a gáz drága, de a szabadság megfizethetetlen

plankog 444.hu november 16.

Korunk csatája címmel tartott előadást Finnországban Kaja Kallas észt miniszterelnök kedden, aki a beszédben hosszan érvelt amellett, miért egyértelmű számára, hogy Ukrajna támogatása mellett foglal állást.

„Felfogjuk annak a léptékét, hogy mi történik Ukrajnában? És hogy mi lenne a kudarc ára? Ez a háború nemcsak Ukrajnáról szól, hanem a joguralomra alapuló világrendről, és Európa jövőjének biztonsági berendezkedéséről” – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy Oroszország ultimátumot adott a NATO- és EU-tagoknak tavaly decemberben. A Kreml azt követelte, hogy a NATO vessen véget a nyitott kapuk elvének, és hogy térjen vissza az 1997 előtti határai mögé.

„Olyan embertelenségek történnek, amik a múlt emlékei voltak, de a jelen rémálmává váltak. Államilag végrehajtott háborús bűnöknek vagyunk szemtanúi” – mondja Kaja Kallas, aki szerint az imperializmus és a gyarmatosítás a Kreml hosszútávú ideológiái.

„Ez nem idén február 24-én kezdődött. A figyelmeztető jelek és tettek régóta látszottak.”

„A történelem számít. Bár a Szovjetunió összeomlott, az imperialista ideológiája nem. Nürnbergben és Tokióban voltak perek a háború után, de soha nem volt moszkvai per.”

Putyin ehelyett újraélesztette Sztálin emlékét, mondja az észt miniszterelnök, majd azt az adatot idézi: ma a felmérések szerint az oroszok 70 százaléka támogatja Sztálint és a politikáját. „Ha az emberek diktátorokat imádnak, akkor nincs morális akadálya annak, hogy valaki maga is diktátorra váljon, vagy alávesse magát egy diktátornak.”

„Ha az emberek szeme csukva van a múlt rémtettei előtt, akkor nincs korlátja annak, hogy újabb szörnyűségeket kövessenek el. Pontosan ezt csinálják most az orosz katonák Ukrajnában.”

Kaja Kallas szerint az orosz stratégia az euroatlanti közösséggel szemben három fegyveren alapul: fájdalom, félelem és remény.

• A fájdalmat az okozza, hogy visszatartják az energiahordozókat Európától.
• A félelem oka az atomháborús fenyegetés.
• A remény, hogy nyomást tudnak gyakorolni Ukrajnára, hogy kössenek olyan békét Oroszországgal, aminek alapján megtarthatják az elfoglalt területek egy részét.

Ezekről a pontokat aztán egyesével is beszélt.

A fájdalomról, amit az energiafegyverrel tudnak okozni: túl fogjuk élni, és sikeresek leszünk, mondta Kallas. „Az orosz agresszió azt mutatta meg, hogy mi történik, ha olyan partnereid vannak, akik fegyvert csinálnak a bizalomból. Európa egyértelműen elmozdult az utóbbi időben az orosz fosszilis energiahordozóktól való függéstől.”

A félelemről: ha megengedjük, hogy a nukleáris zsarolás működjön, akár csak egyszer is, akkor egy sokkal, de sokkal veszélyesebb világban ébredünk fel. 

A békéről: hacsak a Kreml fel nem adja a céljait, hogy újabb területeket foglaljon el Ukrajnában, Kallas szerint nehéz hinni az érdemi béketárgyalások lehetőségében.

„Remélem, hogy Európa megtanulta, az agresszorral való megbékélés („appeasement”) csak az agresszort erősíti. Az agresszor soha nem áll meg, csak akkor, ha megállítják.”

Ma bármilyen leállás Ukrajnában csak lehetővé tenné Oroszország számára, hogy megpihenjenek, újraszerveződjenek, és készüljenek egy újabb agresszióra, mondta. Kallas szerint volt lehetőség megállítani az orosz agressziót 2008-ban és 2014-ben (a Grúzia elleni háború és a Krím elfoglalása idején), de a szabad világ válasza gyenge volt.

„Az elveket pénzre, az igazságot gázra cserélték. Az agresszor önbizalma csak nőtt, most pedig eljutottunk idáig, egy nagyszabású, népirtó háborúig.”

Az észt miniszterelnök elmondta azt is, szerinte mire alapuljon az Oroszországnak adott válasz:

• Ukrajna támogatására,
• az agresszió árának növelésére,
• Oroszország büntetlenségének megszüntetésére,
• saját biztonságunk megerősítésére.

Ukrajna megmutatta, hogy a háború megnyerhető, de támogatásra van szüksége, katonailag, politikailag és morálisan, mondta Kaja Kallas.

„Európának ebben a részében még fájdalmasan jól emlékszünk, milyen az orosz megszállás. A nagy országok megtehetik, hogy hibáznak, akkor is túlélik. A kis országok számára a hibalehetőség jóval kisebb. Az orosz agresszió megállítása számunkra létkérdés.”

Szerinte elismerés jár Finnországnak, mert 1939-ben úgy döntött, hogy harcol a Szovjetunióval szemben. Finnország sokat veszített, de meg tudott őrizni valamit, ami szent – az önálló államiságot. Észtország mindent elveszített, 50 éven át a vasfüggöny mögött volt, és elvesztette a lakossága ötödét a szovjet terror miatt.

„A tanulság: harcolni kell a szabadságért. Nem harcolni rosszabb. Ma az ukránok bátorsága ugyanezt bizonyítja a világnak. A másik tanulság: úgy döntöttünk, hogy soha többé nem akarunk egyedül lenni. Ezért vagyunk az EU és a NATO tagjai.”

A beszéde végén elmondta: Ukrajnában a saját szabadságunkat is védjük.

„A szabadságot az elnyomástól, a szabadságot a háborús bűnökkel szemben, a szabadságot, hogy dönthessünk a saját biztonságunkról és politikánkról. Ennek a szabadságnak ára van. Az ukránok az életükkel fizetnek, mi euróval. El kell mondanunk magunknak újra és újra: lehet, hogy a gáz drága, de a szabadság megfizethetetlen.”

Ha háború lesz, akkor az Putyin miatt lesz, de abba Putyin Nyugat-ellenes cimborája; Orbán is bele fog bukni!

• Magyarország becsületét az a párt tudja visszaszerezni a világ előtt, amelyik képes lesz megfékezni az orbáni-élősködő klikk hatalommal való visszaélését Európában és itthon.
• Az orbánisták hatalmon maradásuk érdekében már minden rafinált, zugjogászi trükköt bevetettek: itthon a kurucos magyarkodás mellett a hitelből történő szavazatvásárlást; külföldön az Európai Unióra történő nyomásgyakorlást részint az Unió riválisaival: Putyinnal, Trumppal és a törökökkel való kokettálás, részint a vétóval való zsarolás révén.
• Mivel az ország urai, az orbánista mágnások és cinkosaik, nem a nép, hanem kizárólag a saját csoportérdekeit képviselik méghozzá mocskos, a szovjet időkből maradt manipulációs és megfélemlítési, „kompromat” technikákkal, ezért velük szemben minden ravasz, jogászi észjárású nyomásgyakorlás megengedett. Amiképpen a Fidesz botot akar bedugni az EU küllői közé, olyképpen kell ugyanezt tenni az orbánista pártgépezettel szemben!
• A cél: az Európára és Magyarországra veszélyt jelentő illiberális, egyben a velejéig korrupt orbánizmus háttérbeszorítása oly módon, hogy a játékszabályokat felrúgó, megbízhatatlan szövetséges orbánista kormány veszítse el szavazati jogát az Európai Tanácson belül. Abban az esetben kapja meg az uniós pénzeket a magyar költségvetés ha Orbán Viktor elfogadja, hogy a következő hét éves periódusban nem lesz vétójoga a döntéshozó Európai Tanácsban!
• Ezt a konstrukciót olyan pártnak kellene kiverekednie, amely az Európai Parlament tagja, tehát vagy a Momentumnak, vagy a DK-nak - esetleg a kettőnek együtt, közösen!

TÓTA W. ÁRPÁD

AGYHALOTTAK NAPJA

2022.11.11.

Ahhoz, hogy a magyar kormánymédiának még bármi hitelt adjon valaki, és ne szakítson vele, szükséges, hogy korlátolt legyen. Aki nem hülye, az átlát rajtuk. Tévesen hisszük, hogy Magyarország megosztottsága harminc éve állandó. Jelentős és mélyreható változás ment végbe, a szakadék partjain mások laknak ma már.

• Kezdetben volt a hagyományos, minden demokráciában megjelenő törésvonal. Tradíció és progresszió, meritokrácia és újraelosztás– jobb- és baloldal, körülbelül.
• Ez se volt soha elvágólagos, de nagyjából ugyanazt a valóságot nézte mindenki, aztán különböző következtetésekre jutott világnézete, státusza és ízlése alapján.
• Ezeket megosztották az egyes emberek, pártok, egyházak és más egyletek a nyilvánossággal, és ki-ki eldöntötte, melyik magyarázat fekszik neki.
• Minden tábornak voltak lelkes és egyszerű szurkolói, gondolkodói, tudósai és művészei. Nem úgy volt, hogy „Hülyék, jobbra!”.

A határ a jobboldal hatalomra jutása után, annak médiapolitikája nyomán mozdult el, amennyiben létrejött egy életvitelszerűen, ormótlanul hazudozó gépezet, és ez nemcsak propagandaeszközként működik, hanem szűrőként is.

Vegyünk néhány példát, és nyomban kirajzolódik a filter működési elve.

• Szankciós infláció: az árak elszabadulásának oka Brüsszel – ez így szerepel az egész kormánymédiában, tévéhirdetésben, ezt kotkodácsolja minden gyalog.
• A tanártüntetés szinte senkit sem érdekel, fotó mellékelve, pár tucat lézengővel– tudósít a kormánybérenc „elemző”, címlapon a médiagólem minden kirendeltségében. Tévesen idézett mondatok hergelik a jámbor jobber közvéleményt, pedig az eredetik egy kattintással megtalálhatók, és homlokegyenest az ellenkezőjét jelentik. Borkai Zsolt egyáltalán nem csinált semmi hírértékűt. Itt válnak el útjaink.

Kétféle olvasó van ugyanis. Az egyik itt megáll, elégedetten megvakarja a hasát, és megnyugszik, hogy a világa érintetlenül kerek.

A másik tovább keresgél, mert nem fárad el öt sor elolvasásától. És arról értesül, hogy sehol Európában nincs olyan élelmiszer-infláció, mint Magyarországon; tehát ez nem lehet a szankciók hatása, elvégre azokat nem ránk vetették ki, legalábbis amíg ki nem derül, mi mindent csempészünk diplomáciai postán.

• Ezenkívül nem februárban kezdődött:tavaly októberben már sapka került az üzemanyagra, hogy végül kifizessük a kenyérben.
• Aztán látja a kíváncsi olvasó, hogy minimum ötvenezren tüntetnek, és még akkor se mennek haza, ha trágár beszédet hallanak.
• Látja, hogy Borkai Zsolt, bizony, mégiscsak csinált valamit, amiről egy árva hang nincs öt napig odaát.
• A sokadik ilyen után pedig levonja a következtetést, hogy itt bizony hazudnak.

Ahhoz, hogy a magyar kormánymédiának még bármi hitelt adjon valaki, és ne szakítson vele, szükséges, hogy korlátolt legyen. Aki nem hülye, az átlát rajtuk.

Létezik természetesen a jól értesült drukkerek halmaza.

• Ők tudják, hogy kedvenc propagandistáik hazudnak, hogy ez az ő sportáguk, de – anyagilag vagy érzelmileg – annyira érdekeltek a Párt hatalmában, hogy elfogadják a játékszabályokat.
• Tájékozódni ők is máshova járnak viszont.
• Elemi érdekük, hogy létezzen a hazaárulónak, aknamunkásnak bélyegzett független média, hiszen anélkül azt sem értenék, miről füllent olyan ügyesen a versenyző.
• Ők a kemény mag – és kevesen vannak.

A többség nem látja, hogyan működik a filter, hanem benne úszik, aztán vagy fennakad, vagy nem.

Hogy ebből mi következik, azt már könnyű kitalálni.

Mégis, mi következne abból, ha a kormánypárt holnaptól csak latin miséken kommunikálna a népével?

• Az, hogy a szavazói idővel a latinul értő katolikusokra korlátozódnak.

És mi van, ha átlagos tájékozottsággal egy perc alatt megcáfolható hazugságokra építi a politikáját?

• Akkor azok maradnak, akik érdeklődése, ismeretanyaga, műveltsége az átlag alatt van. Hogy mennyivel, azt a hazugságok ormótlansága dönti el, viszont arról már megállapítottuk, hogy határtalan; a rövid távú, aznapi haszonért minden belefér.

Tehát a célközönség nem egyszerűen a hülyék, hanem a nagyon hülyék.

Az ország tudatos kettéhasítása folyik immár nem világnézet, hanem agytevékenység alapján. Hülye vagy? Maradhatsz. Ha nem vagy az, nagyon vigyázz, hogy ki ne derüljön.

És nincsenek árnyalatok már.

• Húsz éve még voltak, a revolvermédia mellett léteztek gondolkodósabb, a napiparancstól független kiadványok, belső vitáknak és különvéleményeknek helyet adó médiumok. Ezeket pusztították a legádázabb kíméletlenséggel; mára megszűntek, vagy ugyanolyan kuglik kezébe kerültek, mint minden egyéb szócső.

Innen érthető meg, ami az oktatás ügyével történik. Mi lenne ezzel a gépezettel, ha közben egy jól működő iskolarendszer évente százezer vitakultúrában edzett, szövegértésre nevelt, kritikus gondolkodásra felkészített, ellentmondásokat felismerő és – uram, irgalmazz – nyelveken beszélő polgárt szabadítana rá? Az kereken százezer esküdt ellenséget jelentene nekik, mert egy szavukat sem hiszi el.

Nem pénzhiánnyal, nem elavult tantervekkel állunk szemben. Hanem olyan rezsimmel, amely az ostobaságra épít, és féltékenyen őrzi a nyáját.

Az oktatás nem pénzkérdés, hanem éppolyan stratégiai ügy, mint az óriásplakátok feletti uralom.

Innen nincs kiút, csak a testükön keresztül.