MaGYAUR

MaGYAUR

A kontraszelektált Fidesz-Magyarország

2017. augusztus 31. - Magyaur
Ha Magyarországot el kellene helyezni az „extrovertált-introvertált” tengelyen, akkor egyértelműen az introvertált oldalra kerülne a bizalmatlansága, bezárkózó jellege és jövőkép-nélkülisége miatt. Tovább él – főként a Fidesz kormány rövidtávú politikája miatt - a hagyományos kurucos nacionalizmus, miközben világméretű piaci turbulenciákra és környezetvédelmi válságsorozatokra kellene felkészülni, együtt és aktív módon a világ legnagyobb piacát megtestesítő Európai Unióval.
A hazai pályán megszokott kiskapuk, „ügyeskedő” megoldások, „pávatáncok” már nem működnek. Könnyen megtörténhet, hogy az Európai Unió, Oroszország, Törökország, az arab világ és Kína különböző „székei” közt a földön találjuk magunkat!
Ha a „felettes én - ego - tudatalatti én” tengelyt nézzük, akkor az látható, hogy a lakosság nagy része magabiztosan magasabbra pozícionálja magát a romáknál és mindenfajta barnább bőrű embernél (ezért is lehetett sikeres a kormányzati idegenellenes kampány), ugyanakkor komoly ellenérzéseket szül a „felettes ént” megtestesítő „okoskodó” urbánus értelmiség, a zsidók, „Brüsszel”, Amerika is. Marad a többség által támogatandónak ítélt és a kormánypolitika által szorgalmazott „bebetonozása” a jelen helyzetnek.
Orbánnak - aki jobban érzi magát a Székelyföldön, mint Budapesten és jobban Azerbajdzsánban, mint az Európai Unió központjában - az a bűne, hogy zsákutcába vezette az országot. Ha a Fidesz-KDNP áporodott és fantáziátlan uralkodása csak arra szolgál, hogy egy új, Orbánhoz hű burzsoázia jöjjön létre az kevés. Arról van szó, hogy nemcsak a Nyugat agyelszívó hatása érvényesül, hanem a magyar kormány ostoba politikájával maga riasztja el, mondhatni tuszkolja ki az innovatív és cselekedni képes fiatal és kevésbé fiatal szakembereket a határon túlra!
Ma már 600 000 magyar dolgozik, adózik külföldön. Mi lesz így a magyar versenyképességgel?
Mi lesz a nyugdíjbiztosítással?
Mi lesz velünk?

Ahogy a szabadság nem korlátlan , úgy a vallásszabadság sem az! 

Európaiassá kell tenni az iszlámot, ahogy a katolicizmus és a zsidó hit is azzá vált (bár ez utóbbit, a neológ irányzatot buta és bűnös módon háttérbe szorították).

A 21. században a köztársasági eszmény a mértékadó Európában.
És vagy alkalmazkodnak a liberális, világias jogállamhoz a vallásoknak, vagy ily módon nincs helyük Európában!

 

Borzalom! István királyunk az augusztus 20-i törvénykezési napon halálra ítélte Viktor nagyurat!

István királyunk a pártütéssel és a római pápa elleni pogány lázadással vádolt Orbán fia Viktort halálra ítélte.

István Urunk, amikor tudomására jutott, hogy Viktor nagyúr szembeszállva a királyi akarattal, ostoba módon egyneművé akarja tenni a még zsenge és törékeny népet és amikor a szövetségesünkkel, a német-római császársággal szemben, gonosz módon áskálódik szörnyű haragra akkor gerjedt. A haragot tovább fokozta, hogy Viktor úr nagy hetykén, - lebecsülvén a latin-germán évezredes tudást és kifinomultságot, amelyre népünknek oly nagy szüksége volna – a római pápát szentségtelen módon szidalmazta, valamint vissza akarna térni híveivel a rovásírásos pogány múlthoz. És ha ez nem lenne elég, miközben a „szuverén” magyar királyságról papol aközben a képes lenne az országot a bizánci zsarnoki önkény kénköves poklába lökn

Ezért ezen augusztus Ítélkezési Napján kimondatott, hogy Viktor nagyurat kutassák fel, és István szent királyunk színe előtt négyfelé vágatva, a királyság minden lakójának elrettentéséül, testének négy darabját négy fő várunkra tűzzék ki.

(Hitelesítő királyi pecsét)

A globalizmus a magyarság elemi érdeke!

Trianon óta alapvető érdeke a magyarságnak a határok megszüntetése és egy nagy, hatékony európaias, jogállami védőernyő alá kerülésünk: ez a fajta Európai Unió ezt kínálná számunkra. De maga a világkormány sem egy zagyván összekevert, kultúra-nélküli emberiséget irányítana, hanem a kormányzásának alapelemei olyan autonóm tartományok, történeti múlttal rendelkező országrészek lennének mint Erdély, Galícia, Korzika, Elzász, Katalónia, Skócia stb. A nemzetállamok gyakran nem voltak elég érzékeny és jó gazdái voltak ezeknek a régióknak, ezért fölöttük egy kontinentális szervezet helyezkedne el, amely a közös hadügy, külpolitika, pénzügy, környezet-, és katasztrófavédelmi szervezetei révén egységes jogi, pénzügyi és ökológiai keretbe foglalná a különböző tartományokat és feleslegessé tenné a „a nemzeti szuverenitásra, függetlenségre” hivatkozó, de közben korrupt, olykor maffiaként működő államapparátusokat.

A globalizáció számomra a világra kiterjedő gazdasági, jogi és öko-politikai rend iránti vágyat jelenti.

Ezt csak a világ tőzsdéinek a megrendszabályozásával, az off-shore államok megszüntetésével lehet elérni, ami nagyban csökkentené a bűnözést és a terrorizmust is, hiszen világméretekben átláthatókká válnának a pénzügyi mozgások. Nem lehetne kimenekíteni és illegális célokra felhasználni a törvénytelen módon szerzett vagyonokat.

A globalizmus számomra a világ nemzetállamainál kisebb, de erős önkormányzattal rendelkező régióiknak, tartományainak kontinentális méretű együttműködése a Föld bioszférájának és benne az emberek és kultúrák hosszú távú fennmaradása érdekében!

Alkalmas-e a nemzeti-reakciós államgazdaság a környezetvédelemre?

A nemzetállamot elvtelenül imádó politikai erők szükségképpen szűklátókörűek; csak a nemzeti látószög számít, a globális problémákban – akárcsak a globalizmusban - nem hisznek. A Trump-hoz hasonló politikusok szerint a felmelegedés a gyanús civilszervezetek blöffje. Számukra nem a természeti környezet egyensúlyának a megőrzése a prioritás, hanem a nemzet („Nemzet az első!”, a „Haza mindenekelőtt!” stb.). Az ő szempontjukból nézve az állatok, a fák (mellékesen a nők feminista és a gyerekek „túlféltő”) védelme is bizarr mánia.

A beszűkült nemzeti-reakciós politika csak reagálásokra képes, megelőzésre és a környezeti egyensúly megőrzésére nem.

Ha megtörténik egy kolontári vörösiszap-katasztrófához hasonló esemény, akkor  láthatóvá válikj, amit amúgy általában rejtegetni szokott a nemzeti-reakciós állam: az állam a hadigazdaság jellege. Az eseményt követően habozás nélkül megnevezik a bűnöst és kvázi hadiállapotot hirdetnek. A háborús légkör az igazi lételeme a feleslegesen központosított nemzeti-reakciós államgazdaságnak! Nincs már tűzoltóság. polgári védelem, már kéményseprők sem léteznek ezen a néven, hanem csak „Katasztrófavédelem” létezik. Az az állam, amely képtelen a békés, polgári építkezésre alig várja a rendkívüli helyzeteket például az árvizeket, vagy a menekültek invázióját (illetve annak a hisztériáját), amelyben értelmet kaphat a békeidőben irracionális hadigazdasági jelleg. Vagyis azt is mondhatjuk, hogy amint az éghajlatváltozás drámai következményekkel jár, úgy ezekre a válságokra képes lesz pontszerűen és hatékonyan reagálni a nemzeti-reakciós államgazdaság. De az európai civilizáció és az emberiség jövőjének a meghatározását nem engedhetjük át a korlátolt, önző és öncélú nacionalista kormányoknak!

A globális kihívásokra csak annak kezelésére alkalmas nagy civilizációs egységekre van szükség, nálunk az Európai Egyesült Államokra, valamint a Föld bioszférájának érdekeit védő világkormányra!

 

 

A keresztény-nemzeti gondolat legfőbb ellensége a hippi mozgalom öröksége

Újsághír: kirúgták a MŰSZI-t, civil és művészeti programoknak helyt adó, a fő elvei között az elfogadást, állat- és környezetvédelmet hirdető közösségi teret. a Corvin áruházból

Módszeresen számolja fel az orbáni kurzus a nem hivatalos, tehát a rendszer szempontjából „nem normális”, alternatív közösségi tereket. Kezdődött a Tűzraktérrel aztán jött a Gödör, az Auróra és most a MŰSZI. A nagy kérdés a „normalitáson” van. Amíg a tekintélyuralmi, álszent és állandóan a „Rend”-re hivatkozó konzervativizmus jelképe lehet a katonás hátul felnyírt, vagy kopaszra vágott haj (vagyis a fiatal, lázadó egyéniségek hadsereg általi betörését jelképező frizura), addig a polgári világ vallási, oktatási, életmódbeli tekintélyelvűségével szembeszálló hippi mozgalom szimbóluma a hosszú haj volt (lásd a Hair című filmet). Vicces, de egyben sokatmondó tény, hogy a hidegháború kellős közepén a non-konformizmust jelképező hosszú hajúság egyszerre volt szálka a hatalom szemében mind Nyugaton, mind Keleten!:)
Mi az oka annak, hogy Orbán 2017-ben még mindig intenzív gyűlölettel tekint 1968 örökségére? (Lásd ennek szemléltetésére a bejegyzésem alján olvasható, a régi Origo-ban megjelent kitűnő írást!)
Nemcsak a személyes ellentéte a 68-as diákvezér Daniel Cohn-Bendit-tel (aki amúgy Macron egyik legkorábbi támogatója volt), nemcsak a 68-as elveket képviselő SZDSZ-esekkel szembeni kisebbrendűségi érzése, és az ebből fakadó ellenérzése, hanem a paradigmaváltás a szemében a bűn.
A „Szeress, ne háborúzz!” csatakiáltás kihívás volt a hadigazdaságra épülő nemzetállami centralizmus elleni. Szembeszállt a konzervatív értékekkel: férfiuralommal, az ebből következő szexuális elnyomással, a hagyományos család gyerek-idomításos modelljével, az egyetemi oktatás terméketlen akadémizmusával - és mivel megszűntek az „Isten kegyelme” által megszentelt tekintélyek - ezért a magukat a tradicionális értékek letéteményeseinek tartó „tekintélyek”-kel.
Más témákat és más módon helyeztek előtérbe a Woodstock generáció tagjai. A faji, vallási egyenlőséget hirdették a piramis-szerű hierarchikus „Renddel” szemben. A 68-as generáció nélkül nem létezne a „nem-hierarchikus”, mátrix-jellegű, hálózatra épülő digitális, internetes világ!
És megjelent az ostoba, korábbiakban világégésekhez vezető konfliktusok „win-win” típusú megoldásainak igénye.
Ahogy a hadigazdasággal összenőtt konzervativizmus feltámadt hamvaiból, úgy egy magasabb szinten feltámadhat a tolerancia és boldogságkeresés hippi életérzése is a robotika korában, feltéve ha a nyomorult, hataloméhes hadigazdaságok nem robbantanak ki egy újabb, mindent elpusztító világháborút!

http://www.origo.hu/itthon/20121018-kik-azok-a-hatvannyolcasok-es-miert-harcol-ellenuk-orban-viktor.html

 

 

 

Udarnij trud!

Újsághír: nincs üzemeltetője a 43 milliárd forintért felépített uszodának, amely a jelenlegi állapotában ősztől tavaszig használhatatlan

Hadigazdaság. Mindig ez jut az eszembe a Fidesz-KDNP uralmáról. A hadigazdaság ellentéte a gazdaságos, fenntartható és vállalkozásbarát építkezésnek. A hadigazdaságban a „vezér” akarata számít, és csakis aAmikor a 1970-es évek végén Novoszibirszkben részt vettem egy nemzetközi egyetemista építőtáborban, akkor alapélményem volt a szervezetlenség, amelyet vagy „okos” ügyeskedésekkel, vagy „rohammunkával” (udarnij trud) lehetett csak ellensúlyozni.

A hadigazdaságban semmi sem működik normálisan, polgári mércével mérve. A pontszerű sikerbe milliók halhatnak bele, ugyanakkor „államérdek” a látszat megőrzése (már csak emiatt sincs szüksége a sajtószabadságra) viszont nagy a kereslet a „potyemkin”-típusú, valóságot elfedő dekorációk iránt…

Kelet-Európa ott kezdődik, ahol rohammunkában készülnek el az új létesítmények, ezért szükségszerűen tessék-lássék módon . Ahol úgy vásárolnak, avatnak fel, például egy új vagyont érő orvosi készüléket, hogy az üzemeltetésről és rendszeres karbantartásról nem gondoskodnak.

A hadigazdaság szükségszerűen lemarad a piacgazdaság mögött, mert torz módon a piaci szereplőket, a fogyasztókat” nem veszi emberszámba, nincs vetélkedés a piacon. A hadigazdaságban érdektelen a takarékossági szempont, a különböző „szent célokra” pocsékolják a pénzt. Az emberi életet is pocsékolják. Járulékos veszteség.

A "kriminális államok" korát éljük Keleten 

A monarchiák kora után után jött a jogállam, a pártállam, jöttek a terrorizmust pártoló "lator-államok" és itt vannak a hidegháború utáni zavaros helyzetben halászó kelet-európai, közel-keleti stb. "maffiózókból+titkosszolgálatokból+állami csúcskáderekből" álló "kriminális államok". 
Az Európai Unió nemcsak a piacgazdaságnak, a demokráciának nyújt védelmet, hanem jog érvényesülésének is. 
Az Európai Unióhoz való viszony az a lakmusz papír, amely megmutatja, hogy a politikai elitből kik állnak a "kriminális állam" pártján és kik vannak a hatalommal való visszaélés ellen.

A modern kor kihívásai – amire abszolút felkészületlen a Fidesz-Magyarország

(Dieter Zetsche Daimler, a Mercedes-Benz elnök-vezérigazgatójának jövőképét Kapusy Dániel foglalta össze. Kisebb stilisztikai módosítással ezt adom közre)

 

 

Számitógépes alkalmazások (sw.)

A számítógépes alkalmazások sok iparágat már most felforgatnak / lebontanak (disruptive technology) és ez a tendencia csak erősödni fog az elkövetkező években. Jó példa rá az Uber, ami „sw”. eszköz, hiszen nincs sem autóflottája, sem alkalmazottja mégis ma a világ a legnagyobb taxi cége; vagy vegyük az Airbnb-t a világ legnagyobb szállodaláncát, amely ennek ellenére sem ingatlanvagyonnal, sem személyzettel nem rendelkezik (de ide sorolható még az amerikai Amazon, az eBay és a kínai Alibaba stb.)

 

A Mesterséges Intelligencia (AI)

A Mesterséges Intelligencia exponenciális mértékben fejlődik, elősegíti a világ és az életünk egyre több területének a jobb megértését. A világ legjobb Go játékosát a jóslathoz képest tíz évvel korábban győzte le az „AI”.

A pályakezdő jogászok, jobban teszik ha új szakma után néznek, mert az IBM Watson algoritmusa az átlagos jogi tanácsadók 70%-os siker arányához képest 90%-os pontossággal ad jogi szaktanácsadást méghozzá fél áron!

De létezik már olyan algoritmus, amely négyszer nagyobb biztonsággal és pontossággal képes betegséget, például rákot diagnosztizálni, mint az átlag orvos.

A Facebook arcfelismerő algoritmusa már most is gyorsabban és biztosabban azonosít személyeket, mint az ember.

 

Vezető nélküli gépjárművek

A Mercedes Benz vezérigazgatója szerint, akinek már nem a többi autógyár, hanem olyan cégek jelentenek konkurenciát mint a Google, az Apple, vagy az Amazon, hiszen a „Tesla” elektromos autó már nem nevezhető egyszerűen személygépkocsinak; a „négy keréken guruló számítógép” elnevezés jobban illik inkább rá.

2018-ra megkezdődik a vezető nélküli gépjárművek piaci bevezetése. 2020-ra ez a technológia teljesen felbomlasztja az autóipart. Annak utána már személygépkocsival senki sem rendelkezni, mobillal hívunk autót, ami elvisz oda ahova kérjük. Ott kiszállunk. Nem kell parkolni es csak annyit kell fizetni érte, amennyit használjuk.

Utazás közben mással foglalkozhatunk, akár pihenéssel, szórakozással, akár munkával. Gyerekeinknek már nem lesz szüksége “jogosítványra”, vagy saját autóra.

Mindez gyökeresen átalakítja a városokat és a környezetünket. Csaknem 95%-kal kevesebb gépjárműre lesz szükség!

Az utak és autóparkolók átalakulnak parkokká, vagy másképpen hasznosulnak.

Évente összesen a világon több mint 1.2 millió halálos közlekedési baleset történik. Ma átlagban minden 100.000 km-re jut egy baleset. A vezetőnélküli  járműveknél ez csak minden 10 millió km után következhet be. Vagyis évente 1 millió életet menthetünk meg!

A gépjárműipar legtöbb mai nagy játékosa tönkre fog menni, de a folyamatot a biztosítási szakma is megszenvedi. A vezető nélküli járművek biztosítása akar a mai személygépkocsi biztosítási összeg századára is csökkenhet, ezzel gyakorlatilag megszűnik a Casco és társai.

 

Megváltozik a településszerkezet

Ha olcsón tudunk utazni, akkor messzebb költözhetünk a központoktól, a   munkahelyektől, ezt a tendenciát erősíti majd a virtuális otthoni munkahely, a „home office” elterjedése is.

 

Energia

A villamos energiát egyre inkább megújuló forrásokból szerezzük be, új tárolási megoldásokkal és „intelligens” hálózatok segítségével.

Az energia ára csökkenni fog (már tavaly is több beruházás történt a napenergiára épülő rendszerekbe, mint a fosszilis alapúakra).

A technológiai fejlődés megoldja a még felmerülő kérdéseket, hiszen már ma is több megoldási javaslat létezik ezekre.

 

Vízellátás

Elektromos energiával előállított tiszta ivóvíz olcsóvá és bárhol elérhetővé válik (valójában nincs vízhiány, csak a tiszta ivóvíz mennyisége csökkent jelentős mértékben).

Már ma is létezik az a technológia, amely képes a tengerből és a szennyvízből iható vizet előállítani. Képzeljük el milyen társadalmi és gazdasági lendületet adhat az, ha mindenki tiszta édesvízhez juthat, méghozzá nagyon olcsón!

 

Egészségügy

Olyan orvosi eszköz fejlesztésén dolgozik több világcég is, amely a telefonnal összekapcsolva retina szkennert, vér- és leheletmintát tud venni. Ezekből a mintákból 54 biomarkert lesz képes kimutatni az eszköz, amivel majdnem minden betegséget diagnosztizálni lehet. Ezek ára (más számítástechnikai eszközhöz, mobiltelefonhoz hasonlóan) rohamosan csökkeni fog, a hálózatok terjedésével pár éven belül a világ minden tájékán az emberek a legfejlettebb szintű orvosi ellátáshoz juthatnak.

 

„3D”, térbeli nyomtatás

Tíz alatt a legolcsóbb 3D nyomtató ára 18.000 dollárról 400-ra csökkent miközben százszor gyorsabb lett.

A távoli repülőtereken több repülőgép alkatrészt is 3D nyomtatással biztosítanak a karbantartáshoz, a nemzetközi űrállomáson is a cserealkatrészek jó részét egy 3D nyomtatóval állítják elő.

Egyes okos telefonba már beépítik a 3D szkennert, ezzel például le lehet venni a láb pontos méretét és testreszabott cipőt lehet otthon nyomtatni.

2027-re a termékek tíz százalékát már 3D nyomtatókkal fogják előállítani, többnyire helyben.

 

Üzleti lehetőségek

Ha ma vállalkozni akarsz bármilyen ágazatban, előbb tedd fel magadnak a kérdést: szükség lesz-e rá a jövőben? Ha nem működik a telefonoddal, akkor felejtsd el az ötletet!

Bármilyen a 20. századra tervezett sikertermék működésképtelen lesz a 21. században.

 

Munkahelyek

A jelenlegi munkahelyek 70-80%-a eltűnik a következő húsz évben. Sok új munkahely is születik, de nem annyi, mint amennyi megszűnik.

 

Mezőgazdaság

A mezőgazdasági robotok ára száz dollárra csökkenhet, ily módon a harmadik világbeli országok lakosai a földjeik fejlesztésével foglalkozhatnak és nem a szántással, vetéssel, aratással.

A talaj-mentes növénytermesztés (Aeroponics, vagyis a hydroponics vízmentes változata) lényegesen kevesebb vizet igényel es a pontos tápszer-víz keverék adagolását robotok tudják a leghatékonyabban végezni.

A laborban növesztett marhahús ára rohamosan csökkenni fog és pár éven belül alacsonyabbá válik, mint az igazi marhahúsé. Jelenleg a mezőgazdasági területek felületének 30 százaléka a szarvasmarha tenyésztésre szolgál. Képzeljük el a jelentőségét, ha mindez felszabadul!

A rovar-alapú fehérjékkel is kísérleteznek már. Köztudott, hogy magasabb a fehérjetartalmuk, mint az állati eredetű húsnak. “Alternatív protein-forrás” néven kerül valószínűleg a piacra, nem fogjuk tudni, hogy miből készült.

 

Társadalom, kereskedelem, politika, életmód

Már most is létezik olyan mobilalkalmazás, amely pontosan mutatja milyen hangulatban vagy (“moodies”). Pár éven belül hasonló arckifejezést értelmező alkalmazások azt is meg tudjak mondani, hogy igazat mondasz, vagy hazudsz. Képzeljünk el egy olyan politikai vitat, ilyen alkalmazással a felhasználók kezében. Arcfelismerő algoritmusok már most jobban teljesítenek, mint egy operator (FB) és erre a teljesítményre tömeg esetében is képesek.

 

Kripto-Valuták (Bitcoin, Ethereum, stb.)

A digitális pénz válhat a világ alapértelmezett tartalék valutájává és a blockchain (blokklánc) technológia minden “bizalmon/megbízhatóságon” alapuló iparágat megváltoztathat, a pénzügyi tranzakcióktól a szerződéskötésig. Megszűnnek a bonyolult azonosító eljárások, teljesen megváltozhat a szerzői jog, az értékesítés és a kereskedelem minősége.

 

Oktatás

Ma már 10 dollárért lehet venni Afrikában es Ázsiában egy olcsó okostelefont. 2020-ra a Föld lakosságának 70 százaléka okostelefont használ majd. Így mindenki számára elérhető lesz a világszintű oktatás. Például minden gyerek elérheti a teljesen ingyenes „Khan Academia” anyagát, ami már ma tartalmazza mindazt, amit egy fejlett országban felnövő gyerek tanul az iskoláinkban. Indonéziában már a helyi nyelven fut az alkalmazás és nemsokára indul az arab, a szuahéli és a kínai nyelvű is variáns. Az angol nyelvű alkalmazás már világszerte működik, ezért az angol nyelv tanulása is rohamosan terjed ezekben az “elmaradt orszagokban”.

 

Élettartam

Jelenleg átlag évi 3 hónappal nő az átlag élettartam. Ez viszont egy egyre magasabb növekedési ráta; négy évvel ezelőtt a fejlett országokban az átlag életkor 79 év volt, mára ez 80 évre növekedett. 2036-ra a növekedési ráta elérheti az évi egy éves növekedést.

 

Írj be üzenetet...

süti beállítások módosítása