Tételezzük fel egy percig, hogy Orbán amikor a Nagy Francia Forradalom előtti időkhöz akar visszatérni, akkor nem egy „keresztes-vitéz” hun Attila szerepében tetszeleg és nem akar „Isten ostora” lenni a Nyugattal szemben, hanem a jóhiszemű célja csupán a polgári társadalom állítólagos „hanyatlásának” a megakadályozása…

Ha tehát visszaforgatjuk az időkerekét, akkor hirtelen az 1789-e forradalom előestéjénél találjuk magunkat; a Rokokó időszakában!

Milyen is a rokokó?

• A rokokó az arisztokrácia divatáramlata, de befogadó jellegű volt a „szellemi arisztokráciára”: a filozófusok, írók, zenészek elitjére.
• Amíg a barokkban a királyi udvar volt a középpont, addig a Napkirály halála után a súlypont áttevődött a párizsi szalonokra, amelyeket általában okos és művelt hölgyek vezettek.
• A „feminin” szalonok világa elutasította a nyers erőt és a párbajok helyett a szellemi (és szerelmi) párbajokban talált gyönyörűséget.
• A városias rokokó fedezte fel a természetrajongást, a már nem geometrikus kertművészettel együtt és egy virtuális, idilli vidéki világot hozott létre; pásztorjátékokkal, illetve pásztorórákkal…
• A főúri, nagypolgári szalonokban elképzelt, a valóságtól elrugaszkodott „népiség”-ből fakadt, hogy a rokokó szó szerint levetkőzte a barokk divat súlyos ruhadarabjait; a kitömött ruhákat és vastag parókát. Ekkor terjedt el az akkori elit szerint parasztiasnak tekintett térdnadrág, csatos cipő és a könnyű, fonott copf viselése.
• A rokokó elsősorban a játékok és a gáláns ünnepek korszaka volt. A korábbi férfias, vadászat utáni tivornyák helyét átvette az elegáns, nőies társasági élet. Ehhez tartozik, hogy elengedhetetlenül fontos volt tánctudás, a zenélési képesség is.
• Az immár jól befűthető belső terek egységessé váltak: passzoltak egymáshoz a bútorok, a szőnyegek és a fali dekoráció.
• A rokokó, - ahogy maga a franciául beszélő európai arisztokrácia is - kozmopolita volt. Az egyik fő inspirációs forrás a kínai művészet és azon belül a porcelánművészet volt.

Mi ebből a tanulság?

Az, hogyha azon gondolkodunk milyen lesz egyszer a robot-munkaerő által kényelmessé tett és rengeteg szabadidőt az emberekre rázúdító civilizáció jövője, akkor már van egy lehetséges felelet: választhatjuk a rokokó életminőséget, a finom játékosságot és a természetre való nyitottságot!

De félő, hogy Orbán Viktor, a szűklátókörű, idegengyűlölő „kisnemesi nacionalizmus” örököseként az „arisztokratizmus” laza eleganciáját elveti és akár harcolni is kész vele szemben, miként a francia forradalom eszméit gyakorlatba átültető Napóleon-nal szemben a felkelt magyar nemesi had 1809-ben Győr mellett. Az ismert eredménnyel.

A protekciós-korrupciós mechanizmusokat kiépítő, velejéig romlott orbáni rendszerrel szembenálló magyar ellenzék belföldön lényegében fegyvertelenné vált. Kit, mit kéne támogatni az ellenzéknek európai szinten, hogy együttes erővel véget vethessenek Orbán Viktor politikai ámokfutásának?

A 2002-ben vereséget szenvedő, és Trump-hoz hasonlóan veszteni nem tudó, fideszes politikai imposztoroknak az ellenzék végleges kiherélése volt a célja. Amikor 2010-ben hatalomra kerültek a bosszúra szomjazó orbánisták akkor megfogadták, hogy 10-15 éven belül senki nem ismer majd Magyarországra. És ebben a sötét bosszútervben különleges szerepet kaptak mind az élsportból élők, mind az egyházi emberek, akik vállalván a dicstelen szerepüket cinkosává váltak az orbánista klikknek.

A kérdés az, hogy a magyar ellenzéknek milyen Európa tudna a leginkább segíteni az Unióval szembenálló, szeparatista és parazita orbánizmus eltakarításában?

Az Európai Unióban lényegében két államszervezési ideál létezik egymás mellett: a német szövetségi és a francia köztársasági modell. Az előbbire a merkeli toleráns és kompromisszumos polgári építkezés jellemző, az utóbbira a részben jakobinus-néppárti, részben polgári radikális centralizált struktúra. A Brexit amúgy éppen a decentralizált, szövetségi politikában érdekelt oldalt gyengítette.

Senkit ne tévesszenek meg a francia belpolitikai csatározások, Angela Merkel 2021-es visszavonulása után, Emmanuel Macron marad az európai politika főszereplője. És Macron a de gaulle-i hagyományokat folytatva, olyan Nagy-Európában gondolkodik, amely magában foglalja a Mediterráneumot és a gazdaságilag-politikailag gyengélkedő Oroszországot is (legalább az Urálig). Macron Európai Köztársaságának vélhető célja egy hatékony hadipotenciállal rendelkező, az amerikai, angol-szász technológiától függetlenül is létezni tudó, fejlett európai világpólus kialakítása egy többpólusú világban… De ugyanez az érdeke európai nagytőkének és a közel félmilliárd európai uniós polgárnak!

Ebben az összefüggésben a magyar ellenzék legfontosabb potenciális szövetségese az a macron-párti „Renew Europe” európai parlamenti formáció, amely közép távon semlegesíteni tudja azt a jelentéktelen, euro-szkeptikus, radikális jobboldali irányzatot, amely felé kapálózik kétségbeesetten a Néppártból kipasszírozott Orbán Viktor.

A 2000-es években a multinacionális vállalatoknál dolgozó nyugatias életmódú (tehát a magyar nacionalisták szemszögéből "idegenszívű") menedzser-réteg jelentette az elitet. A Fidesz megirigyelvén ezt azon kezdett el munkálkodni, hogy a korábban hangoztatott elveivel szemben nem „keresztény-nemzeti középosztály-t”, hanem „ellen-elitet” hozzon létre a fideszes mágnásokból és a magyar állam magas rangú technokratáiból. Olyan elitet, amely nem termel, nem járul hozzá „hozzáadott értékkel” a nemzetgazdasághoz, hanem egyedül azért kapja az átlag magyar fizetésektől eltérő, a nyugat-európai szintet megközelítő javadalmazást, mert hatékonyan szolgálja az uralmon lévő Párt hatalmát.

A Fidesz-állam miközben hivatalosan a férfias, a „nemzetért és a kereszténységért” hősies halálra is kész embertípust kultiválja, addig "mézesmadzagként" elhúzza az államilag garantált luxus lehetőségét az ambiciózus fiatalok és kevésbé fiatalok előtt. A következőket ajánlja a karrieristáknak az orbáni rezsim: amennyiben hajlandóak szögre akasztani a saját erkölcsi és világnézeti meggyőződésűket és hajlandók akár Magyarország hosszú távú érdekeivel szemben is Orbán Viktor személyes hatalmát szolgálni úgy bátran élvezhetik a kivételezett helyzetükből fakadó előnyöket. Gátlások nélkül hivalkodhatnak milliós bőrtáskákkal, kukába dobott méretre szabott öltönnyel és „okosba” felvásárolt Balaton partszakaszokkal.

Miközben a „keresztény-konzervatív” irányvonal gyűlöli az individualizmust, a kritikus gondolkodást aközben a „kiválasztott” politikusok, egyházi emberek erkölcstelenségeit, mi több bűneit is „elsikálja”. A „Nekünk Magyarország az első” jelszavával kampányoló orbánista világi és egyházi garnitúrára jellemző, hogy a kiváltságos helyzetükért megdolgozó elitektől eltérően nemhogy nem adakozik a szegények és elesettek javára, de a világjárványt is arra használja, hogy tovább szívja a magyar nép életnedveit.

Európa a világtörténet egyik legjelentősebb kulturális központja és mintaadója 2000 év óta

A római civilizáció sikerének titka a nyitottságában rejlett, hogy magába akarta és tudta szívni az antik görög, a hellenizált Egyiptom és Közel-Kelet szellemiséget. Majd abban a tehetségében, hogy ezt a kultikus, jogi, erkölcsi és műveltségbeli „csomagot” képes volt továbbadni Konstantinápolyon keresztül a szlávságnak, és a „második Róma”, Konstantinápoly bukása után Moszkvába, a „harmadik Rómának”. A kereszténység útja a germánokon, íreken és vikingeken keresztül Észak-Európába, valamint az európai gyarmatosító és hittérítő „migránsok”-on keresztül Észak-, és Dél-Amerikába vezetett.

A Rómából szétsugárzó kultusznak a „katolikus”, vagyis egyetemes jellege magából az egyistenhitből következik, hiszen a zsidó etnikai jellegét elvesztő monoteizmus azért hódíthatta meg villámsebesen mindenekelőtt a római nőket és rabszolgákat mert egyenlőséget, emancipációt hirdetett, hiszen Isten szemében nincs különbség férfi és nő, felnőtt és gyerek, úr és szolga, gazdag és szegény, helyben lakó és menekült, fehér és színes bőrű közt!

A „Szabadság-Egyenlőség-Testvériség” újkori polgári ethoszának forrásvidékét is a katolikus kereszténységben kell keresnünk: a szabadság elvont fogalma az egyén szabad akaratának elvéből alakult ki, az egyenlőség-eszmény a már említett emancipációból vezethető le, de persze az európai kapitalizmus kibontakozása is szükséges volt hozzá, mert a kereskedelmi tranzakció szempontjából közömbössé vált az eladó/vevő hovatartozása. Végül a Testvériség kommunisztikus vágyát nemcsak az egyház közösségépítő jellege ihlette meg, hanem a szegényekkel, elesettekkel és szenvedőkkel való keresztényi szolidaritás is.

Az Európai Unió polgári-liberális ideológiája sok tekintetben épít a katolikus hitben gyökerező kozmopolitizmusra és szolidaritás-elvre. Ugyanakkor a 20-21. század Vatikánja visszafogja magát és szemben az iszlám radikálisok céljával, a Kalifátussal, nem kíván politikai-hatalmi tényező lenni.

Mármost a világ „Zárt Hadiállamai” - a putyini Oroszország, a kommunista párt által irányított Kína, Erdogan Törökországa és sajnos az egyre inkább bezárkózó és militarista orbáni Magyarország – ellenségesen állnak szembe mind az euro-atlanti, mind az egyházi globalizmussal és nemzetfölöttiséggel. És Orbán Viktor hiába tervez Budapesten megrendezendő Eucharisztikus Kongresszust, a politikájának lényegét adó populista, tehát látszólag a „többség” érdekeit védő fehér bőrű–keresztény-homogén nemzetállam egyszerűen nem kompatibilis sem az Európai Unió, sem a Ferenc pápa által irányított egyetemes katolikus egyház normáival.

Félő, hogy amennyiben Orbán különc rendszere még sokáig fennáll, akkor Magyarország nemcsak a középkori feudalizmusba, de az európai civilizációval és kereszténységgel szembenálló pogány-kurultaj barbarizmusba hull vissza…

https://telex.hu/kulfold/2020/11/28/13-uj-biborost-nevez-ki-ferenc-papa

A gazdag emberek többsége a vagyonát megtartja magának, egy kisebb hányaduk a vagyonából önzetlenül adakozik a saját lakóhelye, országa javára és van egy elenyésző kisebbség, amely nemzetek feletti, az egész emberiség javát szolgáló projektet kezd el finanszírozni; ilyen többek közt Soros György is.

Soros egy árfolyamfedezeti alapot irányít, amely „eredetileg a befektetések árfolyamkockázatainak csökkentésére hoztak létre, aztán az 1990-es évekre a legerősebb spekulációs pénzügyi alakzat lett belőle /…/ saját tőkéje viszonylag szerény – nem úgy, mint a biztosítóké –, kb. 10-20 milliárd, ám mikor egy-egy vállalkozásba kezd, „meghívja” az igazán tehetős pénzembereket, akiknek a belépési küszöb 100 millió körül mozog – a jobbaknak inkább felette, esetleg egy-két nullával. A jelentősebb hedge fundok így akkora tételekben tudnak játszani, amivel sem a biztosítók, sem a nyugdíjintézetek nem tudnak versenyezni. (inkább azok is beszállnak a játékba: számos hedge fund „kliense” egy-egy biztosítótársaság.)

Sőt: egyes országok nemzeti bankjai sem tudnak velük szembeszállni. Ez volt a helyzet akkor is, mikor a Quantum Fund az angol font „ellen” játszott: a pontos számokat nem lehet tudni, de kb.10 és 20 milliárd dollárra becsülik a bedobott tétet – természetesen lépéseit mások is követték, akik ismerték Soros fantasztikus intuitív üzletpolitikáját. Így aztán sem a Bank of England, sem a segítségére siető egyéb nemzeti pénzintézetek nem tudtak labdába rúgni. A font leértékelődött. Ami – végül is – jót tett az angoloknak: kiléptek az európai valutaunióból, és ez a lépés volt a kezdete az angol gazdaság fellendülésének: lehetett csökkenteni a kamatokat, s megindult az élénkülés” (Almási Miklós: Napóra a Times Square-en – T-Twins 1995, 60. old.) „A kölcsöntőkével való játék is hozzájárult a pénzügyi válság berobbanásához. A fedezeti alapok szabályai még nincsenek kodifikálva, így aztán - törvények híján – ellenőrzésük is lazább /…/ Ezért aztán Soros 1994-es kongresszusi bizottsági meghallgatásának az volt az egyik célja, hogyan lehetne olyan törvényeket hozni, melyek ezt az új pénzügyi ágazatot szabályozhatnák… Sohasem sikerült sem neki, sem másnak kiharcolnia valaminő szabályrendszert” (Almási Miklós: Hova tűnt az a rengeteg pénz? – Atheneum, 2009 – 103. old.)

Soros György szálka tehát nemcsak a tőzsdei és pénzügyi anarchia vámszedői, de a mindennemű nemzetközi intézményrendszert ellenző nacionalista-populista politikus szemében is.

A Fidesz propagandisták minden Orbán-ellenes kritikust  - így George Clooney-t is - azzal vádolnak, hogy Soros zsebében vannak, pedig ezzel csak a maguk beszűkült és végtelenül anyagias gondolkodását leplezik le!

Ez idő tájt a bennfentesek, - az egyszerűség kedvéért, a keresztnevek elhagyásával - „jó” és a „rossz” Orban-ról beszélnek; a „jó Orban” a román miniszterelnök: Ludovic Orban , a rossz, a magyar „Viktor Orban”.

Lám, lám! A világ egyik legkorlátoltabb politikai elitje; a magyar, képes volt ugyanabba a folyóba lépni Trianon után száz évvel, aminek következtében a világ közvéleménye előtt a magyar uralkodó elit feudális kizsákmányolónak, a magyar állam pedig már megint szélsőségesen nacionalistának tűnik fel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1920-ban túlzottak voltak a „nemzeti önrendelkezés” lázában égő nemzeti kisebbségek vagdalkozó kritikái, hiszen a kor átlagánál nem volt „illiberálisabb” magyar közigazgatás, ma viszont már deklarált cél az illiberális kormányzás! És az ennek nevében elkövetett, európai normákkal össze nem egyeztethető visszaéléseket nem lehet a „nemzeti szuverenitás”és a „belügyekbe való beavatkozás” típusú blablával elfedni… A „rossz Orbán” vétóval való zsarolása még a nyugat-európai Orbán-szimpatizánsokat is viszolygással tölti el, hát még a polgári közvéleményt, amely nem szokott hozzá kelet-európai „rafkós” tempóhoz!

Orbán ravasz ugyan, de egyre dühösebb is, ami egyre kiszámíthatatlanabbá teszi.

Az amúgy is kisebbrendűségi érzésekkel küszködő Orbán számára Magyarország túl kicsi, túl jelentéktelen ország, ahhoz hogy vele együtt kivívja mások tiszteletét. Van is benne elégedetlenség érzés mind a trianoni „Kis-Magyarország” területnagyságával, mind az általa egyfelől „közép-ázsiainak”, másfelől a Nyugat vallástalan „kultúrmocskában” fetrengő magyarországi lakossággal szemben. És közben egyre elvakultabban gyűlöli az Európai Unió politikusait, akik – legalábbis ő így éli meg – ugyanolyan lekezelő, megalázó módon akarnak atyáskodni fölötte, mint régen a „nagyokos” urbánus-liberális-európaias kultúrájú SZDSZ-es mentorai.

Elhitte az erdélyi híveinek, hogy olyan nemzetek-fölötti szervezetektől független, homogén, központosított nemzetállamot kell kialakítani, mint amilyet Ceausescu csinált, csak magyar-keresztény alapon! Elhitte a vallásos híveinek, és a klérusnak, hogy nem egyszerűen nacionalista küldetése van, de az európai kereszténységet megújító, világmegváltó szerep is vár rá. Ezek az ambíciói, a kérdés az, hogy mi történik, ha látványosan kiderül – saját maga számára is - hogy mindez csak légvár volt?

Lehetséges a taktikus visszalépés a vétótól, de nem zárható ki a személyes sértettségből, a bicskanyitogató bosszúvágyból fakadó „hérosztratoszi tett” sem. Tudvalevő, hogy az ókorban élt Hérosztratosz úgy akarta megörökíteni a nevét, hogy felgyújtotta az ókori világ hét csodájának egyikét: Artemisz istennő gyönyörű epheszosz-i templomát…sajnos nem lehetünk biztosak abban, hogy egy olyan labilis ember, mint amilyen a „rossz Orban”, akkor ha nem tud építeni, akkor nem fog-e pusztítani; ezzel írva be örökre nevét a Történelem Urának nagykönyvébe…